TransInfo

ADN/ADR/RID 2019 belföldi kihirdetése

A cikk olvasási ideje 5 perc

Reménykedtünk, hogy 2019-ben először meg fog jelenni a belföldi kihirdető rendelet még az I. félév végén. Erről lemondtunk akkor, amikor az utolsó pillanatban, 2019 június 28-án jelent meg a nemzetközi kihirdetésről szóló rendelet. Ekkor még azt hittük, július első napjaiban (hasonlóan 2017-hez) megjelenik a belföldi rendelet is. Végül 2019 augusztus 1-én bukkant fel a közlönyben, és rögtön másnap hatályba is lépett az ADN/ADR/RID 2019 belföldi kihirdető rendelete (20/2019. (VIII. 1.) ITM rendelet).

Első ránézésre alig látunk benne változást, de azért érdemes rágódni kicsit rajta, főleg a legjelentősebb módosításon, az ismeretfelújító képzéseket érintő változáson.

Eddig a változások kapcsán megtartandó ismeretfelújító képzést a módosítás évének végéig kellett megtartani. Mondjuk a jogszabály kicsit félreérthető volt, nem volt egyértelmű, hogy a “kétévenként” két naptári évet jelentett pontosan, vagy azt, hogy az adott évben az év végéig kellet gondoskodni az ismeretfelújító képzésről. Tudtommal a többség az utóbbi értelmezést használta.

2019-ben is a tanácsadók nagy része nem kezdte el az oktatásokat az év elején, hanem a korábbi évek tapasztalata alapján rutinosan megvártuk a belföldi rendelet megjelenését is, és egyben terveztük megtartani az oktatásokat, így egy képzéssel letudható lenne a nemzetközi ADR változás és a belföldi előírások módosítása. 

Aztán jött ez az “apró”, ártatlan módosítás, ami felborított mindent. És nem azért, mert teljesen rossz az alapelve, hanem azért, mert átgondolatlanul lett megfogalmazva és kihirdetve.

Nézzünk néhány példát:

  1. 2017-ben július első napjaiban megjelent a belföldi rendelet. Ha valaki ezt ki is várta, akkor is már július közepén megtarthatta az oktatást. Idén ismét várt a belföldi rendeletre, ami augusztus 2-án, a kihirdetés másnapján lépett hatályba, de rögtön azzal a szöveggel, hogy két éven belül kell az ismeretfelújító képzést megtartani. Tehát a hatálybalépés napján rögtön 100 000 forintra büntethető a munkáltató, mivel hallgatott a tanácsadójára, hogy várjanak a képzéssel a belföldi rendelet megjelenéséig! Minél tovább húzódik az oktatás, annál nagyobb a valószínűsége a szankciónak.
  2. Ha a képzést megtartottuk 2019 első felében, a belföldi rendeletről nem is kell a résztvevőket oktatni, mert az új előírás szerint ráérünk akár két év múlva. Azonban akkor még azt oktattuk, hogy ráérünk 2021 év végéig megtartani az oktatást. Amennyiben nem figyelünk nagyon oda, 2021-ben bírságolható lesz a cég, ha nem tartja be az új 2 éves határidőt (amiről ki sem lett feltétlenül oktatva az érintett személyzet)!
  3. Ha egy vállalkozásnál bármilyen okból csak 2020-ban tartunk képzést, ráérünk 2 év múlva, 2022-ben ismeretfelújító képzést tartani, hiszen az ADR nem ad meg határidőt az ismeretfelújításra, a belföldi rendelet, meg két évet ír elő. Viszont ilyenkor több hónapon keresztül (akár egy évig is) nem fogja ismerni a munkavállaló az új, 2021-es előírásokat. Ha komoly változás történik az Ő területén, szakmai hibákért lesz büntethető! Mondjuk ez esetben a képzés a jogszabályoknak megfelelt, legalább azért nem lehet elvileg bírságolni.

Mindez egy kicsit alaposabb átgondolással, egyeztetéssel megoldható, kiküszöbölhető lett volna, amire lett volna idő bőven, hiszem május közepén jelent meg a tervezet szakmai körökben, és augusztus 1-én jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet. Az ADR-t érintő módosító jogszabály mindössze kb. 1,5 oldal, ha mellé vesszük a RID-et és az ADN-t is (ami nagyjából ugyanazokat a változásokat tartalmazza), összesen 4 oldal az egész! Szerintem lett volna idő ezt rendesen összeállítani… Ha már ez a megoldás lett a végső, legalább annyi kiegészítés kellett volna, hogy 2019-ben még az év végéig megtarthatóak az ismeretfelújító oktatások.

Hozzá kell tennem, hogy az év végi határidő eddig sem volt szerencsés, mert addigra már bőven alkalmazni kellene az új előírásokat, de úgy nehéz, ha nincsenek az érintettek belőle kioktatva, mégis ez volt a gyakorlat, mivel sokan megvárták a belföldi rendelet megjelenését.

A szakmailag megfelelő eljárás az alábbi lenne:

  • Az ADR hivatalos magyar fordítása még az adott év elején, legkésőbb januárig meg kellene jelenjen.
  • A belföldi rendeletet legkésőbb az I. negyedévben ki kellene hirdetni (ezzel lenne belföldön is átmeneti időszak július 1-ig, továbbá nem lenne olyan abszurd helyzet, hogy más előírást kell alkalmazni belföldi illetve nemzetközi forgalomban).
  • Az ismeretfelújító képzések határidejének a változás évében július 1-et kellene megadni (nem 2 évet és nem az év végét!), amikortól nemzetközi viszonylatban (és a fenti feltételek teljesülése esetén a belföldi forgalomban is) kötelező alkalmazni az új előírásokat. Természetesen ennek kötelező előfeltétele, hogy az előző két pont teljesüljön!

A belföldi rendelet további, talán kisebb súlyú változásai:

  • Baleset esetén nem ismeretfújító, hanem soron kívüli oktatás kell tartani az érintetteknek (csak az elnevezés módosult).
  • Baleset esetén az oktatást 30 napon belül kell megtartani (eddig nem volt határidő).
  • Növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz-hulladékok nem tartozik az ADR Szabályzat hatálya alá, még akkor sem, ha az ADR szerinti jelölések és bárcák nincsenek eltávolítva.

Foto: Peter Fiskerstand/ Wikimedia Commons

Címke