TransInfo

Fotó: Bartosz Wawryszuk

Áttörést jelentő együttműködés a láthatóság területén: a Trans.eu és a project44 egyesíti erőit

A Trans.eu, a cég, amelyé a fuvarszervezési platform a felrakodók, fuvarszervezők és fuvarozók számára, valamint a project44, vagyis a visibility szolgáltatást nyújtó cég az ellátási láncok világában szerződés megkötéséről számoltak be. A cégek együttműködésének célja az integráció, amelynek köszönhetően a Trans.eu felhasználói egyszerű módon használhatják majd a visibility-t.

A cikk olvasási ideje 3 perc

„Az új szerződésnek köszönhetően a cégek jobb megoldásokat tudnak nyújtani a fuvarok követéséhez a Trans.eu és a project44 platformjain, lehetővé téve a felhasználóknak a hatékonyabb versenyt és jobb szolgáltatások nyújtását köszönhetően a valós idejű helyadatoknak” – szól a project44 hivatalos közleménye.

A következő hónapokban a két platform dolgozni fog a rendszerei integrációján, ami lehetővé teszi majd a teherautóval szállított rakományok követését a járművek rendszáma alapján. A felhasználók idén ősztől élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az első fázisban a rakományok valós idejű követése a Trans.eu platformján jelen lévő gépkocsik egyharmada esetében lesz elérhető.

A gyakorlatban az integráció következtében a Trans.eu európai ügyfelei lehetőséget kapnak a szállítmányaik és rakományaik valós idejű követésére a Trans.eu platformjáról. Ebből a kényelmi szolgáltatásból profitálhatnak mind a felrakodók, mind a fuvarszervezők, és a fuvarozók is. Az ellátási lánc valamennyi résztvevője monitorozhatja a rakományait egy eszközzel, anélkül, hogy bárhová be kellene jelentkezniük a Trans.eu-n kívül. Sőt, mi több, mindez „egy kattintással” fog történi, jelszók, felhasználónevek megadása nélkül, sőt, anélkül, hogy a fuvarozó bejelentkezne a project44-re.

És mivel a Trans.eu platform túlnyomó részben a spot-piac tranzakcióira épül, amely természetéből adódóan nehezebben monitorozható valós időben, ez lesz az első hatékony real-time-visibility megoldás a fuvarok ezen szegmensében.

A rakományok monitorozása előnyt ad

A rakományok valós idejű monitorozását alkalmazó cégek kétség kívül komoly előnyre tesznek szert a versenytársakkal szemben, mivel képesek biztonságot és a szállítás kontrollját biztosítani az ügyfeleik számára.

A fuvarozás spot-követése a Trans.eu és a project44 partnerségében egy sor előnyt biztosít, köztük:
• pontosabb szállítási idők, mivel az ügyfelek monitorozhatják az áruk helyét valós időben
• Jobb döntéshozás a folyamatos követésnek köszönhetően, ami időt ad az ügyfeleknek a fellépő problémákra való reakcióra és a gyors útvonalmódosításra vagy a szállítás módjának módosítására szükség esetén
• Jobb tervezési lehetőség friss információval arról, hogy az áruk mikor érkeznek meg, aminek köszönhetően az ügyfelek rendelkezhetnek a fel- és lerakodás kezeléséhez szükséges személyzettel
• Gördülékeny logisztikai folyamatok teljes kontrollal a fuvarozás felett, ami lehetővé teszi az ügyfelek számára idő és pénz megtakarítását egyidejűleg hatékonyabb versennyel.

Címke