Az Európai Parlament nem enged – bírósági határozattal erősítették meg a kabinban alvás tilalmát

A cikk olvasási ideje 5 perc

Az Európai Parlament nem enged – bírósági határozattal erősítették meg a kabinban alvás tilalmát

A közúti közlekedés ágazatában a járművezetők a nekik járó csökkentett heti pihenőidőt bizonyos feltételek mellett igen, de a rendszeres heti pihenőidőt nem tölthetik járművükben – közölte az Európai Unió Bírósága szerdán ismertetett ítéletében.

A luxembourgi székhelyű uniós bíróság egy belgiumi törvényszék kérésére értelmezte a sofőrök pihenőidejére vonatkozó szabályozás szövegét – adta hírül az MTI.

A rendelet alapvető célja a közúti közlekedési ágazat személyzete munkafeltételeinek, illetve az általános közúti biztonság javítása – hangsúlyozták. A jogalkotó ily módon arra törekedett, hogy a járművezetőknek lehetőségük legyen arra, hogy szokásos heti pihenőidejüket olyan helyen töltsék, amely alkalmas és megfelelő szálláskörülményeket biztosít, márpedig egy kamion vezetőfülkéje nem tűnik olyan pihenőhelynek, amely alkalmas lenne a napi pihenőidőnél és a csökkentett heti pihenőidőnél hosszabb pihenőidők eltöltésére – vélekedett a bíróság.

Ha ugyanis a rendszeres heti pihenőidők a járműben tölthetők lennének, abból az következne, hogy a járművezető összes pihenőidejét a vezetőfülkében tölthetné, ami nyilvánvalóan ellentétes lenne a rendelet által követett, a járművezetők munkakörülményeinek javítására irányuló célkitűzéssel.

A bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a közúti közlekedés területén a szociális szabályozást harmonizáló uniós rendelet egyértelműen tiltja, hogy a járművezetők szokásos heti pihenőidejüket a járműben töltsék, megsértését a tagállamok kötelesek szankcionálni. Hozzátették, a tagállamok feladata annak meghatározása, hogy mely szankciók alkalmasak a rendelet hatályának és hatékony érvényesülésének biztosítására.

Volt egyszer egy drága pünkösd

A pünkösdi hosszú hétvége alatt a belga hatóságok 120 kamiont ellenőriztek és összesen mintegy 113 ezer euró bírságot szabtak ki azokra a sofőrökre, akik a pihenésre vonatkozó szabályt megszegve a kamionjukban éjszakáztak. A sofőrök a megszakítás nélküli pihenőidőre vonatkozó rendelet mellett megszegték azt a szabályt is, hogy ez idő alatt nem tölthetik az éjszakát a kamionjukban.

Tiltakoznak a magyar fuvarosok is

Magyarországon a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) egy Németországban hatályba lépett intézkedés ellen tiltakozik, amely szerint május 25-től bírsággal sújtják a gépjárművezetőt és az őt alkalmazó céget, ha a heti 45 órás pihenőidőt nem kereskedelmi szálláshelyen tölti.

Az egyesület szerint magyar vállalkozások százait, munkahelyek ezreit szüntetheti meg ez a protekcionista rendelkezés, amelyet Belgium és Franciaország után Németországban is bevezettek. A szabályt azért is kifogásolják, mert a gépjárművezetők nem hagyhatják el a járművet a pihenőidőre sem, vigyázniuk kell a szállított milliós értékekre. Álláspontjuk szerint a kamionok kabinja ma több komfortot biztosít a sofőrnek, mint egy átlagos szálloda.

Az MKFE májusi közleményében azt írta: a végrehajthatatlan intézkedés egyetlen célja a magyar vállalkozók kiszorítása a piacról, mivel az előírás betarthatatlan, és annak bevezetése ellentmond az Európai Unió az áruk és szolgáltatások szabad áramlásával kapcsolatos alapértékeinek.

A szerkesztőség megjegyzése

Az Európai Unió Bíróságának ítélete fontos mérföldkő azoknak, akik még mindig abban reménykedtek, hogy meg lehet kérdőjelezni a büntetéseket, amiket a nyugati EU-országokban az ellenőrző szolgálatok szabtak ki a heti pihenő kabinban töltése miatt. A Bíróság nem hagy kétséget abban a tekintetben, hogyan kell értelmezni a törvényt. A kérdés, hogy a német BAG tisztviselők és a francia csendőrök elégge alapos vizsgálatokat folytatnak-e majd le ahhoz –  ahogy azt a bíróság is hangsúlyozta -, hogy a büntetéseket valóban azoknak a feltételeknek megfelelően szabják ki, amiket a tagállamok meghatároznak. Valószínűleg hamarosan kiderül ez is. Ismervén azonban, hogy a nyugat-európai országok hatóságai mekkora előszeretettel ellenőrzik a kelet-európai fuvarosokat, számítani lehet rá, hogy  mindent bevetnek az ellenőrzések érdekében. A nemzetközi fuvarokat bonyolító járművezetők így is egyre nagyobb feszültségben dolgoznak, ami semmiképpen sem az emberi jogaik tiszteletben tartásáról szól – felelősek a hatalmas értékű rakományért, amit ha otthagynak, amikor bemennek a motelba, senki sem garantálja, hogy akkor is ott lesz, amikor kijönnek a szállodából. Útközben a sofőröknek akkor kell megállniuk elintézni a szükségleteiket, amikor a tachográfnak is megfelel és adott egy olyan hely, ahol meg is szabad állni. Ha nem jól időzetenek, büntetést kapnak. Ha a kabinban alszanak, feltörhetik a kabint, ellophatják a vezetők személyes értékeit,  befújhatják gázzal, kilophatják a rakományt és az üzemanyagot. Nincs elég biztonságos parkoló, de nincs elég motel, hotel, szálloda sem.
Amíg ezeket a feltételek nem biztosítják az emberi jogok nyugat-európai élharcosai, álságos a munkakörülmények javítására hivatkozva büntetni a kelet-európai konkurenciát.

Fotó: Pixabay

Forrás: MTI

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek