TransInfo

Brexit körkép a magyar fuvarozók szemével: 25%-os kiesés és fejetlenség a papírok körül

A cikk olvasási ideje 7 perc

„Kevesebb megrendelés, kevesebbet teljesít az úton lévő gépkocsi, és azt is  lassabban” – összegezte a Brexit utáni helyzetet Veres Balázs, a Supernova Intertrans fuvarozási igazgatója. A járművezetők arról panaszkodnak, hogy sem az európai oldalon, sem a brit oldalon nem tudja sem a felrakó, sem a lerakó, milyen papír kell a határon. A sofőrtől elvárják, hogy képben legyenek, de nem hisznek nekik. Megkérdeztük a magyar fuvarozási szektor néhány képviselőjét, mit tapasztaltak a Brexit utáni szállítmányozásról.

A kolléga már egy hete áll a brit határon a rakománnyal, ami elvileg prioritást élvez” – mesélte a Trans.INFO-nak egy neve elhallgatását kérő járművezető, aki már évek óta „angolozik”. – „Én már hazafelé gurulok, de ez annak köszönhető, hogy üresen álltam fel a kompra.”

A Times tudósítása szerint január óta drasztikusan megemelkedett azoknak a kamionoknak a száma, amik áruval érkeztek a szigetre Európából, de visszafelé üresen kelnek át a csatornán. Veres Balázs, a Supernova Intertrans fuvarozási igazgatója nem csodálkozik ezen: azt mondja, ha befelé nem is, de kifelé napokat kell várni a htáron. Sőt, az első két hétben volt olyan kocsi is, ami egy hetet állt vámkezelésre várva. Mindez nem a fuvarozó hibájából történt, hanem a megbízó felkészületlenségéből fakadt.

Egyszerűen nem volt elég ismeretük a vámkezelési eljárásokról – arról, hogy mit kell kitölteni, és azt hova kell továbbítani” – mondja Veres.

A Supernova fuvarozási igazgatója arról számolt be, hogy míg a Brexit előtt a fuvarok 30%-át tették ki a brit szállítások, most nagyjából csak 5% ez az arány.

Azonban az angol fuvarok száma nem csak amiatt csökkent, mert bonyolult vagy költséges a vámeljárás, hanem amiatt is, mert a vámeljárás miatti várakozást nem akarja a megbízó kifizetni. Veres elmondása szerint egy nagy kocsi legalább 500 km-t megy naponta, így ha kétnapig áll, akkor a fuvarozó 1000 km kieséssel számol. Ezt nem képes vagy nem hajlandó kifizetni egyik partner sem – teszi hozzá a fuvarozási igazgató.

A Supernova kamionjai is sok esetben üresen jönnek át a kontinensre, és aztán Európában vesznek fel árut. Az üres teherautónak nem kell napokat várnia a határon, így ezen tud spórolni a cég, de ennek az üres 5-600 km-nek a díját is bele kell építeni az árakba.

Nem csak a fuvarozónak kellene felkészülni

Sok magyar fuvaros, így a Supernova is jobbára speditör cégekkel van kapcsolatban Nagy Britanniában, akik azért nem hajlandóak a fent említett extra költségeket kifizetni, mert ők úgy gondolják, hogy minden rendben van – ezt a Trans.INFO-nak nyilatkozó járművezető és Veres Balázs is elmondta.

Aztán a fuvaros cég számára, és konkrétan a járművezető számára is a vámnál derül ki, hogy ez nem teljesen igaz.

Régóta nem kellett már vámokkal és vámeljárással foglalkozni Európán belül. Sok gyártónál is, speditör cégnél is olyanok foglalkoznak most az árképzéssel, akiknek a szakmai életük során soha nem kellett a határokkal, a vámolással bajlódni. Ők nem gondoltak arra, hogy a vámon töltött időt és költségeket valakinek ki kell fizetni, tehát bele kell építeni az árakba” – mondja Veres.

A járművezető nem az árképzés szempontjából, hanem a dokumentáció kezelése során tapasztalt hasonlókat. Elmesélés szerint a brit lerakón némelyik annyira nem ismeri a vámeljárásokat, hogy gyakorlatilag utána hajították a vámpapírokat, hogy nekik az nem kell, vigye onnan el.

Nem tudjuk, hogyan fogják bevámoltatni az árut, mivel nincs is náluk a vámpapír” – tárta szét a karját a sofőr.

De az ő elmondása szerint, Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet.

Voltak felrakók, ahol a vámdokumentáció rendben volt, de nem adtak számlát a rakományhoz. Én már akkor is nemzetköziztem, amikor Magyarország még nem volt a unió része, ezért tudtam, hogy számla is kell a határon, de aki akkor még meg sem született, az nem tudja” – teszi hozzá.

Mivel a járművezető szavára sem a magyar felrakó, sem a brit lerakó nem hallgatott, így ismét várakozással telt az idő, amíg a fuvarszervező próbálta elintézni a dolgot. Pedig akkor még a brit határ több mint 2 ezer kilométer távolságra volt.

Képzés, képzés, képzés

A Supernova és a Waberer’s szakemberei is elmondták, hogy a kollégák képzése kiemelten fontos feladat volt az elmúlt év végén. De a Nagy Britannia és az EU közötti megállapodás csak december 24-én született meg, így az idő szűkös volt.

Ráadásul, mint az már az előbb is kiderült, nem elég, ha csak a fuvarozó van képben.

Ezért a Waberer’s a vevőkkel együtt igyekezett felkészülni a változásokra. „Egyeztettük a várható folyamatokat, feladatokat, lekötöttük az induláshoz szükséges kapacitásokat illetve áttekintettük a várható nehézségeket, költségeket” – nyilatkozta a cég a Trans.INFO-nak.

Sőt a Brexit megteremtette a lehetőséget a vállalat számára egy új szolgáltatás elindítására: teljeskörű GB-EU Brexit megoldásokat nyújt meglévő és új ügyfelei részére.

Mivel az Egyesült Királyságot érintő megrendelések a Waberer’s teljes portfólióján belül közel 30%-os nagyságrendet képviselnek, így az egyetlen lehetséges irány a cégcsoport számára az új körülményekre való alapos és időben való felkészülés volt.

Az időben megkezdett felkészülés, a szakértő csapat és a vevőinkkel való szoros együttműködés  lehetővé teszi számunkra ügyfeleink gördülékeny kiszolgálását, és a megnövekedett piaci igények kielégítését is” – tette hozzá Hegyesi Roland kereskedelmi igazgató.

Csökkenő volumenek után jönnie kellene a helyreállásnak. De mikor?

A brit piac több magyar fuvaros számára is kiemelten fontos: a Supernova és a Waberer’s is úgy nyilatkozott, hogy a brit fuvarok a szállítmányozásuk 30%-át tették ki a Brexit előtti időkben. A Supernova nagyon jelentős visszaesésről számolt be ezen a téren: akár 5%-ra is csökkenhetett az „angolozás”.  De Veres Balázs elmondása szerint ennek az is az oka, hogy októbertől kezdve az európai gyártás szinte teljes mértékben csak a brit piacra termelt. Így a januári csendesség nem meglepő.

A raktárakat púposra tömték, mert féltek a vámtól: akkor még nem lehetett tudni, milyen feltételekkel lép ki a Nagy Britannia az EU-ból, lesznek-e vámok, milyenek lesznek azok” – mondja Veres. –„A felhalmozás miatt, szerintem, január végéig, február közepéig kitartanak a szigeten felhalmozott tartalékok. De aztán egyre nagyobb lesz a szükség, egyre több lesz a kamion, amit el kell vámoltatni, egyre nagyobb lesz a nyomás a vámhatóságokon, illetve a megrendelők részéről azokon az alkalmazottakon, akik ezeket a dokumentációkat intézik.”

A Waberer’s is hasonló tapasztalatokról számolt be: mivel az év végén igyekezett mindenki feltölteni a raktárakat, így január eleje egy csendesebb időszak volt, ezért a cég jelenleg alacsonyabb volumennel néz szembe.

A Waberer’s azonban azt mondja, a megrendelések száma hétről hétre emelkedik, és mivel több versenytársuk is kilépett a piacról, a Brexit negatív hatása nem igazán jelent meg.

Fotó: Helmut Davies/ geograph.co.uk

Címke