Dániában lefoglalhatják és eladhatják a teherautót, ha a járművezető „vakmerően” vezet

A cikk olvasási ideje 3 perc

A dán parlament olyan jogszabályt fogadott el március 31-én, amely lehetővé teszi a rendőrség számára, hogy esztelen gyorshatjás vagy ittas vezetés esetén  az érintett teherautót lefoglalja és akár el is adja. Ezt akkor is megteheti, ha a jármű bérelt vagy lízingelt, tehát nincs a járművezető birtokában.

A rendőrség tájékoztatása szerint az új törvény megadja a dán hatóságnak azt a jogot, hogy lefoglaljon egy járművet és árverés útján értékesítse – függetlenül attól, hogy a járművet eszetlenül vezető sofőré-e a szóban forgó jármű vagy sem. A szabályok minden forgalomképes járműre vonatkoznak, legyen az személygépkocsi, kisteherautó vagy teherautó.

Vakmerő vezetésnek minősülő cselekmények közé tartozik az ittas vezetés és a 200 km / óra sebességnél gyorsabb vezetés.

A jogszabályt kommentálva Benny Engelbrecht dán közlekedési miniszter elmondta, hogy arra számít, a változások leginkább a furgonokat érintik majd, nem annyira a teherautókat:

Nehezen tudom elképzelni, hogy egy teherautó a megengedett sebességgel  kétszeresével haladna az autópályán; az viszont elméletileg megtörténhet, hogy egy sofőr annyira részeg legyen, hogy túllépje a 2 ezrelékes vérlakohol-szint határt. Sokkal nagyobb az esztelen gyorshajtás esélye a kisteherautók esetében, amelyek nincsenek felszerelve sebességkorlátozóval. A munkáltató felelőssége annak biztosítása, hogy alkalmazottai megfelelő módon viselkedjenek. Ha a munkáltató minden lehetséges óvintézkedést megtett, akkor előfordulhat, hogy a járművet lefoglalják, de nem kobozták el. A bíróságon múlik.

A szabályok kimondják, hogy csak magát a teherautót lehet értékesíteni, ha vezetője bűnös „vakmerő vezetésben”. Sem a rakományt, sem a pótkocsit nem lehet elkobozni vagy árverésre bocsátani.

Henrik Glintborg, a Közép- és Nyugat-Jylland Rendőrség rendészeti felügyelője és a közlekedési osztály vezetője szerint a szigorú szabályok célja a vakmerő vezetés megszüntetése:

Nagy veszélynek teszi ki magát és a környzetét az, aki vakmerően vezet. Az új szabályokkal lehetőséget kaptunk arra, hogy keményen lecsapjunk azokra, akik nem tudják megtanulni, hogyan kell megfelelően vezetni.

Az új jogszabálynak természetesen a járművezetőkre nézve is vannak következményei. A gondatlanságból elkövetett emberölés, a gondatlanságból okozott testi sértés, valamint a személyek gondatlan vezetéssel történő szándékos veszélyeztetése miatt kiszabott büntetéseket is szigorúbbá tették az új jogszabályban.

A vakmerő sofőrök akár 3 évre el is veszítik a jogosítványukat.

Fotó: Heb on Wikimedia Commons (link)

Címke