TransInfo

Elálmosodott a volán mögött? Ez a karkötő garantáltan észhez téríti

A cikk olvasási ideje 2 perc

Érzett már álmosságot a volán mögött? Van egy megoldásunk erre a problémára. A „Steer” egy csuklópánt, amely érzékeli a sofőr fáradtságát, és ha szükséges, felébreszti egy elektromos impulzus segítségével, amely hatékonyan megakadályozza a mikroalvást

Minden negyedik járművezető aludt már el vezetés közben a Német Kompetencia Központ tanulmánya szerint. A szakértők szerint a súlyos tehergépjármű-balesetek akár 40%-át is a „mikroalvás” okozza. A brit „What a car” magazin azt állítja, hogy a fáradt állapotban történő járművezetés olyan veszélyes is lehet, mint az ittas állapotban történő járművezetés!

Egy eszköz, amely mindenkit felébreszt

A „Steer”-t a lett Creative Mode cég fejlesztette ki. Működésének alapja tizenhat szenzor, melyek a vezető csuklóját lezáró karkötőben találhatók. A beépített, modern technikán alapuló érzékelők elemzik a vezető bőrének izzadságát és pulzusát, és ez alapján felismerik az álmosság állapotát, vagyis a lassabb szívverést. Ezután a készülék elektromos impulzust generál, amely képes mindenkit felébreszteni, de nem káros az egészségre.

A találmány ára 170 euró, s a tápforrást egy kéthetente egyszer feltöltendő akkumulátor biztosítja. Diódákkal is rendelkezik, amelyek életveszélyes helyzetekben további figyelmeztető forrást biztosítanak. A narancssárga fény előzetes figyelmeztetés, és csak enyhe vibráció kíséri. A piros dióda csak végszükség esetén világít, ugyanakkor elektromos impulzust generál.

Hogyan lehet más módon megakadályozni a mikroalvást?

Nem segít sem az ablak nyitás, sem a hangos zene vagy sem a beszélgetés? A szakemberek azt tanácsolják, hogy amikor észleli magán az álmosság első jeleit, például ásítást, nehéz szemhéjakat és hidegrázást, akkor reagálnia kell. A legjobb az lenne, ha megállna és egy „frissítő szundítást” tartana. Ennek kb. 20 percig kell tartania. Ez hatékony módja annak, hogy regenerálódjon, ami sikeresen helyettesíti az egészségtelen energia-italokat vagy a kávét.

Ezen kívül a szakértők azt javasolják, hogy a „megelőzés” keretében:

  •  megfelelően hosszú ideig aludjon,
  •  a szünetek során tartózkodjon a friss levegőn,
  •  ha lehetséges, tornázzon egyet
  •  gondoskodjon az étrendről – a nehéz étkezés növeli a fáradtság érzését, ezért érdemes könnyen emészthető ételt fogyasztani.

 

Fotó: Steer

 

Címke