Fotó: Wikipedia / Nbfreeh / CC BY-SA 4.0

Elindultak a Lidl első konténerszállító hajói

Augusztus 11-én a több mint 255 méter hosszú Viking kikötött Barcelonában, néhány nappal ezelőtt pedig egy másik konténerhajó, a Talassa kötött ki Koperben. Ezek a Lidl által bérelt négy hajó közül kettő. Konténereket szállítanak majd az Ázsia-Európa vonalon.

A cikk olvasási ideje 1 perc

Még áprilisban írtunk arról, hogy a Lidl saját konténerhajókat fog útnak indítani, miután létrehozta a szállításért felelős Tailwind Shipping Lines céget. A kiskereskedelmi lánc így szeretné rugalmasabban kezelni a szállításokat, és megelőzni az egekbe szökő árakat.

A saját konténerhajók valóban olcsóbb szállítási megoldásokat jelentenek, mintha külső hajótulajdonosoknál kellene helyet foglalni.

A Lidl a tengerre száll

A Tailwind Shipping Lines azóta négy konténerhajót vásárolt (a fent említett Viking és Talassa, valamint a Jadrana és Northern Volition). A hajók a kínai Taicang, Ningbo és Sencsen kikötőibe futnak majd be, majd Koperbe, Barcelonában és Rotterdamban kötnek ki. A hajóutakat 16 naponként fognak elindítani, majd idővel gyakrabban is.

Az első, a Viking, amely közel 5 ezer TEU kapacitással rendelkezik, nemrégiben teljesítette első útját – írta meg a trasportoeuropa.it portál.

Címke