TransInfo

Felnőttképzési előírások változásának hatása az ADR/RID/ADN 1.3-as képzésekre

A cikk olvasási ideje 3 perc

Az elmúlt hetekben szakmai körökben szinte kizárólag egy téma vetődik fel: változtak a felnőttképzésre vonatkozó előírások, és ezek milyen hatással vannak az ADR/RID/ADN képzésekre.

2020 szeptember 1-én hatályba léptek az új felnőttképzési előírások, amelyek elég nagy változást hoztak, és ezek érintik a veszélyes áru szállítást is. Sokáig mindez nem volt egyértelmű, sőt a többség úgy értelmezte az előírásokat, hogy az 1.3-as képzések nem tartoznak a törvény hatálya alá. A szakmai szervezetek állásfoglalást kértek az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM), amelyet a hivatal meg is válaszolt: ezek a képzések is bekerültek a törvény hatáskörébe (hasonlóan a munka- illetve tűzvédelmi oktatásokhoz). Az ITM tájékoztatásai alapján kezd körvonalazódni, hogy mivel is fog mindez járni. A továbbiakban röviden bemutatásra kerül, hogy milyen teendőkre van szükség.

Az ADR/RID/ADN képzések ún. belső képzésnek minősülnek, ami a törvény szerint az „enyhébb” kategóriába tartozik, így engedélyezés helyett csak bejelentési kötelezettség áll fent. A bejelentéshez a képző szervnek regisztrálnia kell magát a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszerbe (FAR – https://far.nive.hu). Ennek egyszeri költsége van, a regisztráció 15 000 forint. Sajnos a regisztráció nagyon lassú a nagy számú bejelentkező miatt (hiába a 8 napos határidő), de a jó hír, hogy a bejelentéskötelezett tevékenység folytatható a regisztráció elindítását követően, nem kell megvárni a hatóság visszajelzését feltétlenül (engedélyköteles képzéseknél csak az engedély birtokában lehet a képzéseket megtartani!).

Fontos kiemelni, hogy a bejelentést a képzést szervezőnek kell megtennie, ami az esetek többségében a munkáltató, még abban az esteben is, ha külsős oktatót von be. Előfordulhat olyan eset, amikor a munkáltatótól független vállalkozás szervezi a képzést, ilyenkor annyi a különbség, hogy náluk jelenik meg a bejelentési kötelesség, nem a munkáltatónál.

Tehát az új feladat nem az oktatóknál jelenik meg, hanem a képzést szervező vállalkozásoknál. Nekik első körben regisztrálniuk kell magukat, mint képzőt a rendszerben, majd minden egyes oktatás során az online felületen adatot kell szolgáltatni a képzésekről, illetve a résztvevőkről.

A témában az ITM egy majdnem 50 oldalas tájékoztatót adott ki, akit érint, ebből tájékozódhat a részletekről. Mindez gyakorlatilag minden munkáltatót érint, ha nem is ADR/RID/ADN 1.3-as képzések kapcsán, de a munka- illetve tűzvédelmi oktatások miatt mindenféleképpen.

Érdemes megemlíteni, hogy folyamatban van egy jogszabály módosítás, ami még befolyásolhatja a fentieket, de mivel szeptember 1-től hatályba léptek az előírások, jelenleg ennek megfelelően kell eljárni.

Ha ADR-rel kapcsolatos kérdésük van, tegyék fel megjegyzésben vagy keressék szakértőnket, aki az ADR-tanacsadas.hu szakmai vezetője.

Fotó: Peter Fiskerstand/ Wikimedia Commons

Címke