TransInfo

Hollandián át utaztatsz rakományt a brit szigetekre? Regisztrálj az ottani kikötői rendszerben!

A cikk olvasási ideje 4 perc

A Brexitig már csak 28 nap maradt. Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból a vámformalitások bevezetését jelenti a rakományok szállításában a holland kikötőkön keresztül is. A Get Ready for Brexit kampány keretében a hollandok elmagyarázzák, hogyan lehet felkészülni a Brexitre.

Azok a szállítmányozók, akik Nagy-Britanniába szállítanak, és hollandiai kikötőkből kelnek át, a Brexit után a vámdokumentumokat a „Port Community System of Portbase” rendszerben kell majd benyújtani. A teljes regisztráció a ZMPD beszámolója szerint 499 euróba fog kerülni. A kötelező elektronikus bejelentést az ellátási lánc minden résztvevőjének el kell végeznie – az importőrnek, az exportőrnek, a fuvarszervező cégnek, a vámügynökségnek vagy szállítmányozó cégnek is. Ellenkező esetben a jármű nem hajthat be a kikötő termináljára és a kompra. Hogy ezt el lehessen kerülni, a szállítmányozónak rendelkeznie kell egy igazolással a bejelentésről az elektronikus rendszerben.

Eljárások export esetén Hollandián keresztül Nagy-Britanniába

Az exportőr (vagy fuvarszervező, vagy vámügynök, aki a nevében jár el) a kiviteli bejelentést a vámhivatalban teszi meg közvetlenül. Néhány percen belül a vámhivatal tájékoztatja, hogy az árukat kell-e ellenőrizni (a felrakodás helyszínén), vagy felmentést kapnak-e az ellenőrzés alól. Ezután az exportőr (vagy a képviselője) a Portbase-t használja, hogy a terminál számára eljuttassa az elengedhetetlen váminformációt a konténere számára. Az exportőr ezt még azelőtt teszi meg, hogy a konténere eljutna a terminálra. Ezután megkapja az információt, hogy a foglalást a terminál elfogadta-e.

Ezután a terminál átveszi az összes regisztrált konténert és az exportdokumentációt, és tájékoztatja a Portbase rendszeren keresztül a vámszerveket a konténer vagy az áruk érkezéséről. A konténerek a hajóra kerülnek, és a felrakodás végleges visszaigazolása alapján a vámhivatal számára igazolást küld (részletes kimutatás a hajón lévő árukról). Az igazolás megérkezte után a vámhivatalhoz és a hajó elindulásának megerősítése után a vámhivatal számára, a vámhivatal közvetlenül az exportőrnek (vagy képviselőjének) küld megerősítést, amely mostmár hivatalos bizonyítéka a rakomány feladásának, ami le is zárja az export folyamatát.

Mit kell tennie az exportőrnek?

Ahhoz, hogy a vámdokumentumok előzetes bejelentését el tudja végezni a kivitellel kapcsolatban, regisztrálnia kell a „Port Community System of Portbase” portálra az exportbejelentések számára. Ehhez meg kell adnia az alábbi alapvető információt: 

 MRN szám (helyváltoztatási referenciaszám, amelyet a vámhivatal adott ki az exportőr/vámügynök kiviteli bejelentése után),

– vámdokumentum típusa (pl. T1 / T2, EXA, TIR, ATA),

– foglalás száma (a kompüzemeltető adja meg),

– szállítóeszköz azonosítója (pl. a pótkocsi rendszáma, a konténer száma),

– rakomány bruttó tömege.

A portál közvetítésével a szállítmányozó ellenőrizheti a kiviteli dokumentumok státuszát a holland terminálokon valós időben. Elég regisztrálni a rendszerbe, és a “Track & Trace Export” opciót használni.

Eljárás Nagy-Britanniából való export esetén az EU-ba Hollandián keresztül

Minden rövid távú út előtt az exportőr az Egyesült Királyságban kiviteli nyilatkozatot tesz, és foglalást csinál valamelyik hajózási cégnél. A Portbase-t használva szállítmányozói egyszerűsített bejelentést (ENS) tesz a fedélzeten található minden rakományról az első EU-s kikötőbe való behajózás után.

Ezután a hajózási cég ideiglenes tárolási nyilatkozatot (ATO) küld minden kirakodott rakományról a holland kikötőben. A kockázatelemzés alapján a vámhivatal dönt, mely konténereket akarja ellenőrizni, és haladéktalanul tájékoztatja a hajózási céget. A Portbase közvetítésével a terminál ellenőrzi, mely konténereket akarják ellenőrizni a vámhivatalból, és blokkolja az ellenőrzés számára az ellenőrzés megtörténtéig. Az importőr (vagy a nevében eljáró fuvarszervező, vámügynök vagy száIlítmányozó) közvetlenül a vámszervnek tesz kiegészítő nyilatkozatot (pl. importnyilatkozat), mielőtt elhagyja a terminált. A Portbase-n keresztül a terminál is egyidejűleg ad tájékoztatást erről. Ezen információ alapján a konténer átvehető a terminálon érkezés után anélkül, hogy meg kellene állni a vámhivatalban.

Mit kell tennie az importőrnek?

Az előzetes tájékoztatás benyújtásához a kivitellel kapcsolatos vámdokumentumokról az importőrnek regisztrálnia kell a „Port Community System of Portbase” portálon az exportbejelentések számára. Ehhez az alábbi alapinformációt kell megadnia: 

– terminál neve,

– vámbejelentés száma (pl. MRN),

– vámdokumentum típusa (pl. T1, T2, IM4),

– konténerterminál esetén: konténer száma, kompterminál esetén ezzel szemben: küldeményazonosító.

A rendszerben valós időben lehet ellenőrizni az importdokumentumok státuszát a holland terminálokon.

További információ a rendszerrel és a vámeljárásokkal kapcsolatban a “Get Ready For Brexit” utasításban található.

Fotó: Get Ready for Brexit

Címke