TransInfo

Japán fizet a cégeinek, hogy távozzanak Kínából. 2,2 milliárd dollárt költ rá

A cikk olvasási ideje 2 perc

Japán miniszterelnöke Abe Sinzó pénzügyi támogatást jelentett be azon cégek számára, amelyek elviszik a gyárukat Kínából. És nem is kicsit. Azokra, akik átviszik a gyártást Japánba, összesen 2 milliárd dollár vár. Azokra, amelyek bármely más országba viszik a termelést, közel 219 millió dollár.

Az egész úgynevezett stimulációs csomag, amelyet a világ harmadik legnagyobb gazdaságának a támogatására szánnak, nem csekély 993 milliárd dollárra rúg, vagyis Japán gazdasági termelésének 20%-ának egyenértékére – számol be a tfipost.com portál. Ebből 2,2 milliárd dollárt szánnának a Kínából való „menekülésre”.

A koronavírus bekavart

Ennek a döntésnek nem más az oka, mint a koronavírus negatív hatása a gazdaságra, első sorban a kínaira. Ami pedig ezzel jár, a japán gazdaságra is, hiszen nem szabad elfeledni, hogy a Közép Országa Japán legnagyobb kereskedelmi partnere.

Olyan partner, amelynek a problémái hamar lecsapódnak Abe Sinzó országának állapotán. A média beszámolója szerint csak februárban az import Kínából majdnem a felével esett vissza. A vállalkozóknak, és így az egész gazdaságnak komoly veszteséget jelentett a kínai gyárak bezárársa, amelyek többek között részegységeket gyártottak, amelyekre épülve üzemeltek a japán gyárak..

Ki nyer a Kínából való menekülésen?

Japán függetlenedni akar Kínától, és ezen más ázsiai országok nyerhetnek, például Vietnam, Banglades vagy India. Ez utóbbiak a média szerint a legesélyesebbek, hogy nyerjenek a Kínától való elforduláson.

Indiában már most 1.400 japán céget jegyeztek be, vagyis több, mint 5%-kal többet, mint 2017-ben – számol be a tfipost.com.

Fotó: Wikipedia/U.S. Department of State/public domain

Címke