Foto: Pixabay

A kamionos nem rögzítette megfelelően a rakományt. Gondatlanságból elkövetett emberölésért vonják felelősségre

Az olasz Semmítőszék szerint az a kamionos, aki halálos balesetet okozott azzal, hogy nem rögzítette megfelelően a rakományt, nem csak súlyos gondatlanságért felel, hanem gondatlanságból elkövetett emberölésért is.

A cikk olvasási ideje 2 perc

14 év pereskedés után végül az olasz Semmítőszéken ítélet született a teherautó-vezető ügyében, aki nem rögzítette megfelelően a szállított rakományt, aminek következtében halálos kimenetelű baleset történt.

A bíróság szerint, ha a leeső rakomány ember halálát okozza, akkor nem súlyos gondatlanságról, vagy tapasztalat hiányáról beszélünk a vezető részéről, hanem olyan tettről, amely magával hozza a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját, és az ítéletet – számol be az uominietrasporti.it olasz közlekedési portál.

A portál szerint ez a határozat jelentősen rontja valamennyi, a rakomány nem megfelelő rögzítéséért, és így komoly baleset okozásáért felelősségre vont járművezető helyzetét.

Az ítélet a közúti baleset ügyében született, amely évekkel ezelőtt Nettuno környékén történt (Róma tartományban). A teherautó vezetője egy nő halálát okozta, aki a szembe jövő sávban közlekedett. Az éles kanyarban a nő autójára esett a nem megfelelően rögzített rakomány (fém daruvillák), amelyeket oldalfal nélküli pótkocsin szállítottak. A nő a helyszínen az életét vesztette.

Első fokon a bíróság Velletriben, 2008-ban 4 év szabadságvesztésre ítélte a járművezetőt, ugyanúgy, ahogy az igazgató társat és a fuvarozó cég munkatársát gondatlanságból elkövetett emberölésért. A járművezető fellebbezett, de a Fellebbviteli Bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, így a teherautó-vezető a Semmítőszékhez fordult. A Semmítőszék azonban szintén a járművezető kárára ítélt.

A Fellebbviteli Bíróság kiemelte, hogy a fuvarozó teljesen tudatában volt a villák jelenlétének a járműben, annak, hogy részben nincs oldalfal, és hogy a rakomány rögzíteni kell” – olvashatjuk a végső ítéletben.

A rakomány szemléje megmutatta, hogy nem volt rögzítve a teherautó felépítményén megtalálható hevederekkel. Az alperes tehát teljesen tudatában volt a viselt kockázatnak. A járművezető által mellőzött biztonsági megoldások köre és jelentősége tehát komoly hatással volt a különösen szigorú ítéletre. A bíróság szerint a járművezető teljesen tudatában volt a rakomány szinte biztos elvesztésének, valamint az annak a biztosítására vonatkozó szigorú szabályoknak. Összefoglalva a Semmítőszék úgy határozott, hogy nem általános vétség kérdése volt a dolog, hanem szándékos elkövetés volt, amivel pedig enyhítő körülmények nélküli büntetőjogi felelősség jár együtt.

Címke