TransInfo

Két fuvarozó társaságot egy évre eltiltottak a kabotázstól Franciaországban

A cikk olvasási ideje 2 perc

Két közúti fuvarozó társaságot eltiltottak a kabotázsműveletek végzésétől Franciaországban, miután bűncselekmények sorozatában találták bűnösnek őket. Az egyik egy román, a másik egy bolgár cég.

A bretagne-i régió hatóságai 2017 októbere és 2020 decembere végeztek ellenőrzéseket a szóban forgó cégeknél, amikor is azt találták, hogy a vállalatok egy sor szabálysértést követtek el a közúti szállítás területén, többek között szabálytalan kabotázs-műveleteket hajtottak végre és többszörösen megsértették a munkakörülményekre vonatkozó közösségi jogszabályokat.

A szabálysértések közül különösen sok kapcsolódik a szokásos heti pihenőidő be nem tartásához. A hatóságok szerint ez nemcsak a „munkavállalók méltóságát”, hanem a „közúti biztonságot” is aláássa.

A bretagne-i regionális hatóságok szerint ezek a jogsértések „tisztességtelen versenyt eredményeznek a szabályokat betartó fuvarozók kárára”. Ezenkívül azzal érveltek, hogy a jogsértések azért különösen súlyosak, mert az érintett vállalatok sok járművezetőt alkalmaznak. A két vállalat egyikének állítólag 200 teherautós flottája van.

Bretagne prefektúrája szerint a fuvarozókra kivetett egyéves kabotázs-tilalmak jól mutatják, hogy Franciaország nem fél felvenni a harcot a tisztességtelen versennyel, az irreguláris kabotázs-műveletek végzőivel és a közúti teherszállítban előforduló társadalmi dömpinggel.

Címke