Kétszer annyi tachográf-manipulálást kapcsoltak le februárban, mint októberben

A cikk olvasási ideje 2 perc

Február 8 és 14 között fokozott ellenőrzéseket végeztek a teherautóknál egész Európában. A „Truck & Bus” kampány az EU legtöbb országát, valamint a közösségen kívüli kiválasztott országokat is lefedte. Összesen 240 924 teherautót ellenőriztek.

A szervezők éppen most összesítették az kampányban résztvevő országok eredményeit. Különös figyelmet fordítottak a tachográfokra, beleértve azokat az eszközöket is, amelyeket illegális, technikai manipulációnak vetettek alá. Mint kiderült, ezeknek a gyakorlatoknak a mértéke megduplázódott.

Az említett 240 924 teherautóból 796 esetében tláltak olyan tachográfot, mely illegális módosításon esett át. Összehasonlításképpen, az előző októberi „Truck & Bus” akció során 206 304 járművet ellenőriztek, és 321 manipulált tachográfot azonosítottak.

Az akció szervezői, vagyis a közúti rendőrök európai szövetsége szerint ez a szállítmányozási iparban előforduló nagyon veszélyes jelenségekre utal. Az is tény, hogy az ellenőrzési eredmények összességében nem tűnnek túl jónnak. Az egész akció során 66 919 teherautó használójával szemben szabtak ki büntetést. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik kamion, vagy valamivel több, megsértette a törvényt.

A szabálysértések egyéb kategóriái között többek között 10 773 járművezető lépte túl a munkaidő előírásait, valamint 4 255 olyan eset, amikor a megfelelően működő tachográfot nem engedélyezett módon használták.

A következő ROADPOL Truck & Bus kampányra 2021. május 10. és 16. között kerül sor.

Fotó: polis.fi

Címke