A teherautó a fent említett kamerákon kívül infravörös detektort, 5 milliméteres hullámú radarokat és LIDAR szenzort kapott. Az autónak emellett rendkívül hosszú, 1 kilométer feletti érzékelési hatótávolsága is lesz. Mindez a fejlett autonóm vezetés érdekében – olvasható a Pininfarina tájékoztatójában.
A 49 tonnás teljes rakományú DeepWay Xingtu akár 300 km-t is képes megtenni egyetlen töltéssel. A Xingtu által kifejlesztett 450 kWh-s akkumulátorok – a cég szerint – egy órán belül feltöltődnek.
Az akkumulátor cseréje mindössze 6 perc alatt lehetséges, ami várhatóan csökkenti az energia- és üzemeltetési költségeket, valamint lerövidíti a szállítási időt.
A jármű belsejében a DeepWay és a Pininfarina is gondoskodott a megfelelő körülményekről. A fülke elegendő helyet biztosít a nemzetközo teherautó-sofőrök számára, megvalósítva a külön terek koncepcióját a vezetés, a munka és a magánélet számára. “Nagy érintőképernyővel, infotainment rendszerrel és nagyon kényelmes fotelekkel és ágyakkal kell felszerelni” – sorolja Pininfarina.
A Baidu és a Pininfarina együttműködésének gyümölcsét tekintve némi vizuális hasonlóság mutatkozik a Tesla teherautóval, amely – bár hivatalos bemutatása óta eltelt négy év – a mai napig nem került sorozatgyártásra.