Kölcsönös kommunikáció a Volvo járművek között. A rendszer figyelmeztet a közúti veszélyekre

A cikk olvasási ideje 3 perc
|

15.05.2018

A Volvo járművek között a valós idejű információcsere a következő szintre emelkedik. Az új Connected Safety rendszernek köszönhetően mind a személyautók, mind a tehergépkocsi sofőrjei figyelmeztethetik egymást a veszélyes helyzetekre az utakon. A Connected Safety két vállalat közös munkájának eredménye – a Volvo Trucks és a Volvo Cars.

Már 2016 óta használnak ilyen rendszereket a Volvo személyautók. A svéd gyártó működésének köszönhetően már a teherautók is képesek lesznek információt cserélni a forgalmi helyzetekről. Elsőként, még ebben az évben Norvégiában és Svédországban a sofőrök képesek lesznek a rendszert használni.

A Connected Safety az FH, az FH16, az FM és az FMX tehergépkocsi sorozatokban lesz elérhető a Volvo Trucks integrált információs és szórakoztató rendszere részeként. Néhány szolgáltatás előfizetést fog igényelni. Egyelőre még az nem ismert, hogy ez a Connected Safety esetében így fog e működni. A gyártó azonban kijelentette, hogy a jövőben a rendszer további funkciókkal fog bővülni, pl. csúszós utakra vonatkozó figyelmeztetés.

A Connected Safety egyszerűen használható

A rendszer akkor aktiválódik, amikor az autóban a vészvilágítás be van kapcsolva. A teherautó jelet küld a Volvo Trucks szolgáltatásnak az úgynevezett „Felhőbe” egy az internethez csatlakozott mobiltelefonon keresztül. Ezután az információ az eseményről átkerül a megfelelő Volvo Cars szolgáltatásba. Ily módon a jel minden kapcsolódott személygépkocsihoz és tehergépkocsihoz eljut ha, az probléma közelében van éppen. Ha viszont egy Volvo teherautó kapja meg a veszélyes helyzetről az úton információt, egy figyelmeztető üzenet jelenik meg a jármű műszerfalán. Ennek köszönhetően a sofőr képes lesz még időben csökkenteni a sebességét, ezzel együtt elkerülheti az ütközést.

Új technológiák a sofőrök biztonságáért

A Connected Safety egy újabb megoldás, amelyet a Volvo a sofőröknek az útak biztonságának javítása érdekében kínál.

A svéd cég eddig létrehozott:

  • aktív sebességmegtartó automatika, amely segít a sofőröknek megtartani az előre beállított távolságot az előtte lévő járműtől,
  • a vészfékek automatikus használata: a fékrendszer aktiválódik, ha a vezető nem reagált megfelelően a szoftver által jelzett ütközési figyelmeztetésekre. A járművet először lassan fékezi, a sebességváltót kiveszi sebességből, aminek következtében a jármű lelassul,
  • Driver Alert Support: egy olyan szoftver, mely jelzi a sofőrnek, hogy álljon meg és tartson a szünetet, ha a rendszer a figyelmetlenség jeleit észleli.

Fotó: Volvo

Címke