facebook.com/odtahovkasosteamslovakia

Kúty: az aszfaltba süllyedt a teherautó – megbírságolták a fuvarozót

Egy szlovák kamion meghajtott kereke annyira belesüllyedt a néhány napja felújított aszfaltba, hogy nem tudott kiállni a helyről. Kártérítés helyett bírságot kapott a fuvaros.

A cikk olvasási ideje 2 perc
|

13.09.2021

Egy utánfutós Volvo FH megállt egy kamionparkolóban a cseh-szlovák határon, Kutty / Lan žhot-nál. A jármű a cseh oldalon állt, egy parkolóban, amelyet néhány nappal korábban újítottak fel. És mint kiderült, az aszfalt vagy hibás volt, vagy túl korán került üzembe. Ez pedig abból derültki, hogy a teherautó meghajtott tengelyén lévő kerék jó pár centiméternyire belesüllyedt az aszfaltba.

A megrakodott járműkészlet nem tudott kiállni a lyukból. A szlovák fuvarozónak az autómentő segítségével kellett kihúznia a teherautót, és így aztán fizetnie is kellett persze a mentés költségeit.

Az egész esetről az autómentő FB posztjából értesültünk. A cég hangsúlyozza, hogy a szóban forgó parkolóhelyet semmilyen módon nem jelölték meg. A lágy aszfaltról nem volt sem tábla, sem felfestés.

Mentés közben azonban megjelent a cseh rendőrség a helyszínen, azzal vádolva a kamionsofőrt, hogy kárt okozott a felületen. A fuvarost ezért 1000 koronára, azaz körülbelül 13 800 forintnyi összegre megbírságolták.

Címke