TransInfo

Fotó: Mogyorósi Bertola Roberta és Bánáti Annamária képe megvágva és összeillesztve

Kutya-macska a kamionban: bűz és betegség vs védelem és társaság

Egyre többen visznek magukkal kutyát vagy macskát a kamionban, akár nemzetközi fuvarra is. A kamionos társadalom azonban igencsak megosztott ebben a kérdésben. Vannak, akik szerint undorító a fülkében együtt lakni egy állattal, mások direkt emiatt lettek gépkocsivezetők. Körüljártunk néhány kérdést, amit mindenképpen érdemes tudni ebben a témában.

A cikk olvasási ideje 8 perc

  1. Mi kell a cégtől ahhoz, hogy vihess magaddal kisállatot a fülkében?

Beleegyezezés. Külön írásbeli engedély nem szükséges hozzá, de a munkaadónak tudnia kell, hogy te szeretnéd magaddal vinni a kedvencedet.

És joga van nemet mondani a dologra.

Hogy min múlik, vajon engedélyezi-e egy vállalat a négylábú társat? Például az, hogy milyen tevékenységet folytat a cég. Például élelmiszerszállításnál könnyen előfordulhat, hogy a cég nemet mond.

Az is előfordulhat, hogy a lerakón/ felrakón nem engedik be a kisállatot.

„Nem minden cég enged be állatot, ezzel számolni kell! Mi párommal 4 kézben dolgozunk, nem egyszer történt már, hogy kint kellett maradnom kutyát sétáltatni, míg párom rakodott. De olyan is volt, hogy a kutyát beengedték, engem nem, mert csak egy ember mehetett be egy kamionnal – a kutya mindegy volt,” mesélte el a Trans.iNFO-nak Csengella Ludmilla, aki a párján kívül, egy kis agárral osztja meg a fülkét.

A sokat szidott sofőrhiány ebben az esetben a kutya-macska tulajdonosok segítségére is lehet.

„Én csak ott dolgozom, ahol eltűrik a kutyát. A mostani cégem nem foglalkozott ezzel, az interjún egy “persze, nem gond”-dal el is volt intézve a dolog,” meséli Csengella. „Volt ahová nem vettek fel, arra hivatkozva, hogy a kutya összekoszolja a kocsit. Aztán a sofőrhiány miatt visszahívtak dolgozni kutyástól”.

2. Milyen állatorvosi papírok kellenek ahhoz, hogy egyik országból a másikba léphessen a kutya vagy macska?

Az Európai Unióban ez viszonylag egyszerű: a jószágnak rendelkeznie kell útlevéllel, mikrocsippel, illetve veszettség elleni védőoltással. A pajtás a vakcinázás befejezéstől számított 21 nap elteltével utazhat.

Ugyanazok a szabályok vonatkoznak a kamion fülkéjében utazó házi kedvencekre, mint a személyautóban nyaralni induló kutyákra, macskákra. Ebben nincs különbség.

Az útlevél tartalmazza a kedvtelésből tartott állat leírását és adatait – többek között a mikrocsip vagy a tetoválás kódját –, a veszettség elleni védőoltásokkal kapcsolatos feljegyzéseket, valamint a tulajdonos és az útlevelet kiállító állatorvos elérhetőségét.

Mindkét fotó Bánáti Annamária tulajdona

Kutya, macska és vadászgörény számára bármely, engedéllyel rendelkező állatorvos (akinek az illetékes hatóság erre engedélyt adott) kiállíthat európai kisállatútlevelet. Az útlevél a kedvtelésből tartott állat teljes élettartama alatt használható, amennyiben az állat rendelkezik érvényes veszettség elleni védőoltással.

Az útlevelet az állatorvos állítja ki. Amennyiben már van csip a kisállatban és az oltásai is rendben vannak, akkor gyakorlatilag nem is kell várni rá.

Az ára rendelőktől függ: ismerünk olyan praxist, ahol 7000 forintért megcsinálják, másutt 14 ezret is elkérnek érte.

Ha valaki angol köröket csinál, akkor ott már kicsit macerásabb és költségesebb hozni-vinni  kutyát. A fentieken kívül minden belépés előtt féreghajtó kezelést kell végezni a jószágon ( galandféregre, azaz Echinococcus multilocularis ellen, amit a belépést megelőzően minimum 24, maximum 120 órával korábban kell elvégezni – ráadásul mindezt az állatorvosnak igazolnia is kell.

Az útlevélben a határőr számára is olvashatóan a következőknek kell szerepelnie:

  • -a féreghajtó neve és a gyártó neve,
  • – a kezelés dátuma pontos időponttal,
  • – az állatorvos aláírása és bélyegzője.

3. A legtöbbet hallott érv a kutyával-macskával utazás ellen: „undorító állattal lakni egy ilyen kis légtérben! Büdös, koszos és mindenfelé hullik a szőre!”

„Úgy tartja a mondás; a kutya a gazdája tükörképe,” válaszolta erre a felvetésre summásan egyik olvasónk.

De nézzük pontról pontra a sztereotípiákat.

Büdös-e a kutya vagy macska?

Az egészséges és tisztán tartott kutya és macska nem büdös – ezt bármelyik állatorvos alátámaszthatja, és akinek van kedtelésből tartott háziállata, az pontosan tudja, hogy ha a jószág büdös, az annak a jele, hogy valami nincs rendben vele.

Vagy nem takarítottunk eleget.

„Minden állatnak van szaga, ez tény, de lehet ellene tenni. Az ápoláson kívül gyakran cserélek ágyneműt, sőt, a kutya fekhelyén is van huzat, pár naponta cserélem,” mondta a kis agárral utazó Csengella Ludmilla.

Mogyorósi Bertolda Roberta, aki a cicájával utazik, is úgy gondolja, hogy ha egy kedvenc megfelelően van tartva, minőségi termékeket használnak, akkor 100 százalékosan megakadályozhatók a kellemetlen szagok, akár olyan kis térben is, mint a teherautó fülkéje.

Mindkét fotó Mogyorósi Bertolda Roberta tulajdona.

„Én személy szerint aktív szenes macskaalmot használok, hozzá pedig illatgyöngyöket szórok, ezen felül automata illatosítót használok. És természetesen, ahogy elvégezte a kis és nagy dolgát, a lehető leghamarabb kitakarítom a cica-vécét”.

Hogy a cicának is jó illata legyen, Bertolda heti egy alkalommal száraz samponnal is beszórja a bundáját.

„A kutyák-macskák koszosak, szőrösek”

A kutyák-macskák, néhány ritka kivételtől eltekintve, szőrösek, ezért többet kell takarítani utánuk. Ez tény.

„A cicám naponta 2x fésülöm át, ezzel megakadályozva a jelentősebb szőrhullást. Ami pedig kihullik belőle, azt szőrhengerrel távolítom el a ruháról/ágyról/ülésekről/szőnyegről,” tette hozzá Bertolda.

Az viszont már nem tény, hogy egy kisállat koszos – ez már teljes mértékben a gazditól függ.

„Aki otthon szereti a kutyáját, az szereti a kamionban is. Aki úgy van vele, hogy az állat kintre való, az ne vigye a kamionba. Igaz plussz munka, amikor az esős időben kiszállunk sétálni és beszáll sáros lábbal, de vannak kimondottan kutyáknak való nedves törlőkendők a tappancsokra. Én azzal megtörlöm a lábait és máris rendben van,” válaszolta Kovács Adrián Cippi, amikor koszról kérdeztük.

Csengella Ludmilla pedig a következőt üzeni a kekeckedőknek:

„Akik szerint koszos és büdös egy kutya/cica, azoknak üzenem, láttam már egy-két kolléga kamionját, ahová a kutyámat se engedném be!”

4. Terjesztenek-e betegséget a kisállatok?

Valóban vannak olyan betegségek, amiket állatoktól lehet elkapni, de a legtöbb ilyen betegséget a vadállatok terjesztik.

De tény, vannak olyan betegségek, amiket kutyáktól, macskáktól lehet elkapni, de olyan is vannak, amiket a házi kedvenc kaphat el az embertől.

A Health Line kutatása szerint a következő módokon lehet a legkönnyebben összeszedni valamilyen betegséget négylábú társainktól:

  • szennyezett élelmiszerekkel, jutalomfalattal, ételes vagy vizesedényen,
  • amikor a kakit szedi fel a gazdi, vagy az almot takarítja, és közben hozzáér az ember a szeméhez vagy a szájához.
  • a kutya megnyalja a gazdi arcát,
  • karmolás, harapás, vagy más bőrfelszíni sérülésen keresztül.

Az előbb felsorolt 4 okból 3 azonban nagyon könnyen kiküszöbölhető: kézmosással. A koronavírusnak hála mára mindenki tudja, hogy kell helyesen kezet mosni.

Ugyanakkor, a kisállatok simogatása kifejezetten erősíti az immunrendszert. Egy tanulmány kimutatta, ha 18 percig simogatunk egy kutyát, akkor emelkedni kezd az immunglobulin A (IgA) szintje a nyálunkban, amely antitest segít védekezni a fertőzések ellen.

Nem beszélve arról, hogy a stressz csökkentésére klinikai körülmények között is használnak állatokat, és a stressz komoly megbetegítő tényező modern világunkban.

5. Mi a jó abban, ha kutyával vagy macskával együtt kamionozol?

  • Akár kutya, akár macska – az állat mindig jelez, ha veszélyt érez.

Adrián, aki speciel egy harci kutyával utazik együtt elmesélte, hogy volt már rá példa, hogy ki akarták rabolni, és kifeszítették éjszaka az ajtót.

„A kutya nekiugrott az ajtónak és elkezdett csaholni. Mire felugortam, már nem láttam sehol senkit. Óvta a kamiont, mint az otthonát. Ez főleg nekem jó és persze a cégnek sem baj, hogy megvédi az 1000 liter üzemanyagot.”

Annamária számára is nagyon fontos, hogy a kutyára mindig lehet számítani, hogy szóljon, ha baj van. Ráadásul mások is látják, hogy nem egyedül utazik a kamionos.

A kép Bánáti Annamári tulajdona

  • Csökkenti a magányt

„Számomra rettentő pozitívan hat, hogy velem utazik. Sokkal kevésbé érzem magam magányosnak a fülkében, a közérzetem, a hangulatom is sokkal jobb lett azóta, annyi szeretetet és boldogságot ad már a jelenléte is,” mondta Bertolda.

  • Nem kell másokra bíznod a kedvencedet

„Én azért váltottam szakmát/munkát, azért is lettem kamionos, hogy velem lehessen!” – mondta Ludmilla.


Borítókép: Mogyorósi Bertolda Roberta és Bánáti Annamária képe megvágva és összeillesztve

Címke