Lopták a gázolajat, de nem akárhogyan

A cikk olvasási ideje 2 perc
|

1.08.2017

A vevők rendőrök voltak, nyolc emberrel szemben emeltek vádat.

Naivitás lenne nagyon rácsodálkozni, hogy még ma is előfordulnak gázolajlopásos esetek, de amit a napokban közölt a rendőrség az MTI-n keresztül, az azért elég kacifántos ügynek látszik.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség összesen nyolc ember ellen emelt vádat, köztük három rendőrrel szemben orgazdaság gyanúja miatt.

A sztori ott kezdődik, hogy 2011-ben megszűnt két benzinkutas munkaviszonya – a közleményből nem derül ki, hogy esetleg kirúgták az alkalmazottakat, vagy maguktól távoztak. Mindenesetre elhatározták, hogy tartányos sofőr ismerőseikkel együtt elkezdik megcsapolni a szállítmányokat.

A közlemény szerint a két ex-kutas szervezte meg, hogy bizonyos helyeken a szállítmányokat megrövidítsék, rendszeresen szedtek le gázolajat és benzint is. A lopott nafta ára 280-310 forint között mozgott, az aktuális hivatalos árfolyamot követve, de persze abból jókora “kedvezményt” adva.

Úgy tűnik, hogy a buliban két sofőr vett részt, az üzemanyagot föld alatti tartályokban tárolták. És ami talán a legmegdöbbentőbb, a rendszeres vevő három rendőr volt, aki tökéletesen tisztában volt az üzemanyagok eredetével.

Összesen mintegy 36 ezer liter üzemanyagot szívhatott le a banda.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség öt embert bűnszervezetben, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztással, az eltulajdonított üzemanyagból vásárló három rendőrt pedig üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettével vádolja.

Kép: Pexels