TransInfo

Minden második, a brit szigetekről Calais-ba haladó teherautó üres. A britek milliókat vesztenek a vámkezeléshez való új hozzáállás következtében?

A cikk olvasási ideje 6 perc

Nagy-Britannia az Európai Unióból érkező járművek szabad mozgására nagy hangsúlyt fektet, a vámeljárások árán. Ezen akár 800 millió fontot is veszíthet. Ez azonban nem az egyedüli, a Brexit és a koronavírus-járvány által kiváltott korlátozások kumulált hatására keletkezett probléma. A Doveren át Nagy-Britanniából Franciaországba haladó teherautók fele üres – derül ki a Road Haulage Assotiation szövetség adataiból.

Jim Harra, Őfelsége Vám- és Adóhivatalának igazgatója azt mondta, hogy a brit kormány azt az utasítást adta az adóigazgatásnak, hogy legyen prioritása az (áruk és a járművek – a szerk.) szabad áramlás(á)nak, nem pedig a vámszabályozásoknak való megfelelésnek.

Harra hozzátette még a Brit Költségvetési Felelősség (OBR) Irodája által rendelkezésére bocsájtott becsléseket, miszerint ezen a megközelítésen a birt költségvetés kb. 800 millió fontnyi vámot és adót veszít el 2021-ben

A kormány világossá tette a dolgokat, amennyiben a Nagy-Britanniába való árumozgásról van szó. Prioritásként fogjuk kezelni az áthaladást, és nem a bevételek védelmét, és ez visszaköszön a procedúrákban, amelyeket bevezetünk” – mondta Harra. „Számolunk némi eltéréssel (a vámügyi előírásokhoz képest – a szerk.), különösen az első pénzügyi évben” – tette hozzá az igazgató.

Nagy-Britannia új vámpolitikája felélénkíti a kereskedelmet?

Jim Harra hozzátette, hogy Nagy-Britannia az Európai Unióval közös határon elvesztett bevételeket rekompenzálhatja az ÁFÁ-val. Az ebből érkező bevételek egészíthetik ki az online portálok, mint az eBay és az Amazon megadóztatásának rendszerét.

A brit határigazgatás adatai szerint jelenleg a LA Manche-csatornán a Dover-Calais útvonalon (mind tengeri úton, mind az Euróalagúton keresztül) naponta kb. 5.000 teherautó kel át. Ez jóval alatta marad a 7.000-es januári átlagnak. Eddig a járművek alig 5%-át állították meg a vámdokumentumok problémái, vagy a járművezetők hiányzó illetve negatív COVID-19 tesztje miatt.

Dacára, hogy a forgalom a határon kisebb, mint ebben az évszakban szokott lenni, John Glen, a Chartered Institute of Procurement and Supply, egy beszerzési specialistákat tömörítő egyesület közgazdásza azt állítja, hogy a forgalom hamarosan vissza kell, hogy térjen a normális szintre.

A határforgalom január 1-je után alacsony volt a történelmi szintekkel való összehasonlításban, de a decemberi készletek kimerülése miatt hamarosan meg kell növekednie, ami növeli a nyomást az új határprocedúrákon” – mondta el Glen a „Financial Times” napilapnak.

Akár 50%-nyi üres visszatérés

Egyelőre ezek az optimista előrejelzések úgy tűnik, erős túlzás, mivel a Road Haulage Association brit szövetség becslése szerint a Nagy-Britanniából Doveren át Franciaországba haladó teherautók fele üres.

A Doveren át Európába visszatérő teherautók 40-50%-a csak levegőt szállít – normális esetben ez a szint 15-18%” – állapította meg Richard Burnett, az RHA vezetője a „Times” hasábjain

Burnett azt is hozzátette, hogy amennyiben nem lépnek valamit, a brit gazdaság ezt komolyan meg fogja szenvedni. Azt is elmagyarázta, hogy miért esett le a csatornán átkelő teherautók száma látványosan.

A legtöbb teherautó, amely árut hoz Nagy-Britanniába, nem brit, és látjuk az észrevehető csökkenést azon fuvarozók számában, akik ilyen fuvart akarnának végezni. Nincs normális kereslet az exportőrök részéről, ami azt jelenti, hogy a járművek kb. 40%-a üresen megy vissza a kontinensre” – emeli ki Burnett.

Hozzátette, hogy a szállítmányozó cégek amiatt is aggódnak, hogy a teherautóik ottrekednek a brit kikötőkben a megfelelő vámdokumentumok hiánya miatt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a járművezetőknek COVID-19 teszteket is kell végezniük.

Üresjárat, álldogálás vagy ráfizetés

A brit média hangos volt a költségek miatt is, amelyek a fuvarozóknál jelentkeznek a kontinensre menő üresjáratok miatt. A fuvarozó cégek hajlandóak fizetni az üres teherautók visszatéréséért, mivel ez még mindig olcsóbb, mint az otthagyásuk egy teherautó-parkolóban 4-5 napra, visszafelé menő rakományra várva, és az összes formaságot elintézve. Az ilyen álldogálásért fizetendő díj pedig 400 és 600 font között van járművenként egy napra.

Ebben a helyzetben a fuvarozóknak jobban megéri az üresjárat, és egy másik fuvar elvállalása a kontinensről.

Végső soron elég ostoba helyzet, de ilyen a Brexit. Ha (a fuvarozóknak – a szerk.) fuvara van Belgiumból vagy Németországból, inkább azt fogják akarni, hogy a teherautó visszajöjjön, és teljesítsen egy második vagy harmadik fuvart. Nagy-Britannia így is nevetségessé vált Európában a Brexit miatt” – állapította meg a „Guardian” hasábjain az egyik fuvarozó cég anonimitást kérő képviselője.

Biztosan a torlódásokra és a rakományok haladásának késedelmére az uniós-brit határokon való átlépések során volt reakció, amit az egyik szállítmányozási-logisztikai óriás lépett meg. A DSV Road felemelte a többletfizetést a fuvarokra Nagy-Britanniából Európába 25%-kal.

Az ügyfeleknek küldött levélben múlt héten, amely a motortransport.co.uk-hoz is eljutott, a DSV Road tájékoztat, hogy a helyzet a kikötőkben „komolyan rosszabbodott”, ezért kér 25%-os többletfizetést a legtöbb Európai Országba és 15%-ot a Skandináviába irányuló fuvarokért.

A Brexit által január 1-jétől kiváltott procedúrák komoly késedelmet okoztak a behajtáskor és a kihajtáskor is Nagy-Britanniából tekintettel a vámkezelés problémáira. A helyzetet tovább rontotta fuvarozók kelletlensége, hogy Nagy-Britanniába utazzanak a többlek vámkövetelmények és a jelenlegi koronavírustesztek miatt”. – mutatja be a motortransport.co.uk a levél egy töredékét

A raktárak költöztetése a kontinensre?

Közben egyes brit cégek azt állítják, a hatóságok azt javasolják nekik, hogy hozzanak létre logisztikai központokat a kontinensen, ha ez EU-ba való exporttal foglalkoznak. Ez egy mód lenne a komoly késedelmek elkerülésére a határon. Ilyen tanácsot kapott pl. Simon Spurrell, egy sajtot gyártó cég, a Cheshire Cheese Company társalapítója.

Beszéltem valakivel a Környezeti, Élelmi és Vidéki Ügyek tárcájából (a magyar minisztérium megfelelője), hogy tanácsot kapjak. Azt mondták, hogy egy logisztikai központ létrehozása a EU-ban, ahol csomagolhatnánk a termékeket, az egyetlen megoldás számomra.” – mondta el Simon Spurrell a BBC-nek.

Szerzők: Bartosz Wawryszuk, Michał Pakulniewicz

Fotó: Kent County Council

Címke