TransInfo

A kép illusztráció, rajta a Tiszai Vegyi Kombinát (MOL Petrolkémia Zrt.), Tiszaújvárosban látható. Kép forrása: csillagviragszal79, CC BY-SA 4.0

Az év legnagyobb magyar beruházását hajtja végre a MOL Tiszaújvárosban

A Mol Petrolkémiai Zrt. hatvanöt milliárd forint értékű zöldmezős fejlesztéssel propilénüzemet létesít Tiszaújvárosban, ami a hazai tulajdonú vállalatok által idén eddig bejelentett legnagyobb beruházás - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tiszaújvárosban.

A cikk olvasási ideje 2 perc

A tárcavezető az alapkőletételen arról számolt be, hogy a 2024 végéig megvalósuló projektet az állam ötmilliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva 1200 munkahely megőrzéséhez a vegyipari alapanyagok gyártásával foglalkozó vállalatnál.

Beszédében kiemelte, hogy ez az idén bejelentett második legnagyobb beruházás Magyarországon, de a legnagyobb, amelyet magyar cég hajt végre.

Rámutatott, hogy a cég hosszú távú működőképességét garantáló fejlesztés során a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vették, így évente mintegy 40 ezer tonna széndioxid kibocsátását előzhetik meg, és a technológiai szennyvízkibocsátás szintje is „konvergál a nullához”.

Szijjártó Péter ezt követően érintette az európai energiaellátást sújtó „drámai kockázatokat” is, és figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború is ilyen.

„Oroszország nagy szerepet játszik egész Európa és benne Magyarország energiaellátásában is. Nem egy magyarspecifikus ügyről van szó, nem olyan helyzetről, ami miattunk alakult ki, hanem európai jelenségről” – hangsúlyozta.

Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy az energiahordozók szállítása nem filozófiai, ideológiai vagy politikai, hanem fizikai kérdés.

„Kell hozzá forrás és szállítási útvonal, ha a kettőből az egyik nincs meg, akkor már nem tudunk a dologról érdemben beszélni” – fogalmazott.

Márpedig szerinte „az európai energiaszállítási struktúra átalakítása nem napok, hetek vagy hónapok, hanem évek, ráadásul hosszú évek kérdése”.

A miniszter kiemelte: a kormány ezért elutasítja a magyar háztartásokra és iparra aránytalan terheket jelentő szankciók elfogadását.

Végül pedig arról is beszámolt, hogy a 95 ezer embernek munkát adó magyar vegyipar termelési értéke tavaly 42 százalékkal nőtt, s így megközelítette a 8000 milliárdot forintot, míg a bővülés mértéke idén januárban 44 százalékos volt.


A kép illusztráció, rajta a Tiszai Vegyi Kombinát (MOL Petrolkémia Zrt.) látható. Kép forrása: csillagviragszal79, CC BY-SA 4.0 via Wikimedia Commons

Címke