Fotó: Duna Aszfalt/ Nagy Mihály

76 milliárdot „spórol” a kormány a mohácsi hídon, de a méregdrága beruházás így is folytatódik

A cikk olvasási ideje 4 perc

A mohácsi Duna-híd megépül, a hozzá kapcsolódó úthálózat egy részét azonban az eredetileg tervezett 2×1 sávos formában építik meg a később elrendelt 2×2 sáv helyett. 

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint ezzel 74–76 milliárd forint közpénzt takarít meg a kormány. A „megtakarítás” ugyanakkor nem az eredeti projekt olcsóbbá tételét jelenti: lényegében egy később hozzáadott, több tízmilliárdos bővítést vesznek ki a beruházásból.

A kormány a szerdai ülésén döntött arról, hogy folytatják a mohácsi Duna-híd építését,  jelentette be péntek reggel Facebook-oldalán Vitézy Dávid.

A közlekedési és beruházási miniszter szerint a projekt már olyan előrehaladott állapotban van, hogy annak leállítása nem lenne észszerű. Maga a Duna-híd ezért az eddigi tervek szerinti, 2×2 sávos kialakításban épül meg. Vitézy ugyanakkor azt is leszögezte: szakmailag továbbra sem tartja indokoltnak ezt a kapacitást.

A beruházás előkészítésekor készült, 2020-as megvalósíthatósági tanulmány ugyanis még olyan változattal is számolt, amelyben első ütemben 2×1 sáv szolgálta volna a forgalmat, és csak később, szükség esetén épült volna ki a teljes 2×2 sávos kapacitás.

A miniszter szerint a mostani felülvizsgálat azt állapította meg, hogy a már épülő hidat érdemben nem lehet visszatervezni: sem 2×1 sávosra szűkíteni, sem a Pécs és Szeged közötti vasúti kapcsolatot lehetővé tevő kialakítással kiegészíteni.

A híd marad, a húsz kilométernyi négysávos út nem

Van azonban a beruházásnak egy olyan része, amelynek építése még nem kezdődött el. Az alföldi oldalon, az új hídtól az 51-es főút felé vezető, mintegy 20 kilométeres szakaszt eredetileg 2×1 sávos útként tervezték. A korábbi kormány ezt később 2×2 sávosra bővítette.

Vitézy szerint a rendelkezésre álló forgalmi előrejelzések alapján erre nincs szükség, és még 2050-ig sem várható akkora forgalom, amely indokolná a négysávos kialakítást – még a tervezett szerbiai közúti fejlesztések hatását is figyelembe véve. A kormány ezért most visszatér az eredeti 2×1 sávos változathoz.

Vitézy számítása szerint ezzel 74–76 milliárd forint közpénzt nem kell elkölteni, az összeget pedig nem vonnák ki a közlekedésből: a miniszter ígérete szerint az ország rossz állapotú közútjainak felújítására fordítják.

„Sokkal több értelme van ebből a pénzből rossz állapotú, naponta emberek tízezrei által használt utakat rendbe tenni, mint olyan plusz sávokat építeni, amelyek szükségességét a forgalmi adatok sem igazolják” – írta.

A 76 milliárdos „megtakarítás” azért némi magyarázatra szorul

A bejelentésben szereplő összeg látványos, de fontos, hogy nem az eredetileg megkötött mohácsi hídépítési szerződésből faragtak le 76 milliárd forintot. A Duna Aszfalt Zrt.-vel 2024 júniusában kötött eredeti kivitelezési szerződés értéke tartalékkerettel együtt nagyjából nettó 300 milliárd forint volt. A projekt műszaki tartalmát később tovább bővítették.

A korábbi kormány 2025 márciusában további 80 milliárd forintos kötelezettségvállalást engedélyezett a beruházáshoz, a kivitelezési szerződést pedig 2026. március 30-án módosították. A Közlekedési és Beruházási Minisztérium hivatalos projektoldalán jelenleg 355,17 milliárd forintos nettó szerződéses összeg szerepel.

Vagyis a most bejelentett 74–76 milliárdos megtakarítás döntően abból származik, hogy a később hozzáadott négysávosítás egy részét mégsem valósítják meg. A projekt alapvető költségessége ettől nem tűnik el.

A kormány saját, júniusban elfogadott határozata is kimondta, hogy a korábbi forgalmi és megvalósíthatósági tanulmányok alapján a teljes 2×2 sávos kialakítás „nem volt közlekedéspolitikailag alátámasztott”. A G7 korábbi számítása pedig arra jutott, hogy már a 2024-es szerződés ára is jóval magasabb volt annál, mint ami a korábbi tanulmányok költségbecsléseiből – még az inflációt is figyelembe véve – következett volna.

További olvasmányok