Német fuvaros kabotázsa Lengyelországban: 27 millió forintnyi bírság

A cikk olvasási ideje 2 perc

Nagyjából 27 millió forintnyi pénzbírságot róttak ki egy német közúti fuvarozó cégre, miután Lengyelországban illegális kabotázs-tevékenységen kapták, és az engedélyei sem voltak rendben.

A német fuvarozó túlméretes rakományt szállított múlt csütörtökön Lubuskie régióban, amikor a tartományi közúti fuvarozási felügyelet megállította ellenőrzésre. A kontroll során kiderült, hogy a teherautó túlméretes rakományt vett fel Głogów-ban (jelen esetben egy szélturbina-alkatrészt), és azt el kellett volna szállítania a Mazuria tóvidéken épülő szélerőműparkba.

A dokumentumok ellenőrzése és a sofőrök kihallgatása után az ellenőrök megállapították, hogy a német fuvarozó illegális kabotázst hajtott végre. Az árukat két lengyelországi település között szállították egy másik országban nyilvántartásba vett járművek használatával.

Ráadásul az ellenőrök felfedezték, hogy a német fuvarozó túlmkéretes rakományengedélyeit valójában nem adták ki a szállítást végző szervezeteknek. Ennek eredményeként az ellenőrök nem tudták elismerni az engedélyeket.

A hatóságok ezt követően felfüggesztették a rakomány szállítását, amíg a szabálytalanságokat meg nem oldják. A Tartományi Közúti Közlekedési Felügyelőség közigazgatási eljárást indított a fuvarozók ellen. A cég a szabálysértések miatt 300 000 zlotyi (közel 24 millió forintnyi) bírságot kapott, a lengyel törvényi korlátozások miatt azonban a végső bírság várhatóan alacsonyabb lesz.

Fotó: Wojewódzki Inspektorat Transportu Drogowego w Gorzowie Wielkopolskim

Címke