A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli és Állampolgársági Főosztálya hétvégén kirobbant észak-olaszországi koronavírus járvány miatt a területre utazni szándékozóknak az alábbiakra hívjuk fel szíves figyelmüket:
A tegnapi olasz kormányülés és a venetói valamint a lombardiai tartományi elnök döntése alapján a fenti régiók fertőzött településein (Codogno, Castiglione d’Adda, Casalpusterlengo, Fombio, Maleo, Somaglia, Bertonico, Terranova dei Passerini, Castelgerundo e San Fiorano és Venetóban Vò Euganeo) a rendőrség által kontrollált, katonai kényszerintézkedést is lehetővé tevő karantént vezettek be a járvány megfékezése érdekében. Ezekre a településekre sem bemenni sem onnan kijönni nem lehet. Tekintettel a járvány továbbterjedésének lehetőségére, ezeket az intézkedéseket bármikor a járvány súlyosbodása esetén más régiókban, más településeken is bevezethetik.
Aki egy újabb karantén kialakításakor az adott településen van, az nem hagyhatja el semmilyen indokkal a karantént annak feloldásáig.
Az Olaszországból Budapestre és Debrecenbe érkező repülőjáratok utasai testhőmérsékletét a magyarországi repülőtereken ellenőrzik, láz esetén további orvosi vizsgálatokra számíthatnak.
A Római Nagykövetség és a Milánói Főkonzulátus is a nap 24 órájában elérhető ügyeleti számokat aktivált a koronavírus fertőzés olaszországi terjedése miatt, a fertőzés kapcsán bajbajutott magyar állampolgárok részére: +39 348 800 8159 (Római Nagykövetség); +39 339 621 9517 (Milánói Főkonzulátus).
A megadott telefonszámok kizárólag segítségnyújtás céljából kerültek aktiválásra, azokon általános tájékoztatás, sajtómegkeresések fogadása, egyéb konzuli ügyekben nyújtandó tájékoztatás nem elérhető.
Több mint 200 koronavírussal fertőzött beteg
Az európai országok közül Olaszország vált a koronavírus első áldozatává. Pár nap alatt 200 feletti megbetegedésszámot regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig elérte már a hetet. A hatóságok viszonylag gyorsan léptek: Milánó környékén több települést is lezártak, a karantént katonákkal őrzik. A lezárás a gyakorlatban annyit jelent, hogy a ki- és beutazási tilalom mellett zárva tartanak a gyárak, boltok, sportlétesítmények, és a középületek is (mint a hivatalok és az iskolák). A fertőzés miatt a nagy múltú Velencei karnevált is megszakították.
A pirossal jelölt tartomány Lombardia – forrás: TUBS/ Wikimedia Commons
Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg. A fertőzöttek száma meghaladja a 200-t, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-t Venetóban tartanak számon. További betegeket Emilia Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak. Utóbbiban két kínai turistáról van szó, akiket még február elején szállítottak kórházba egy római szállodából, állapotuk javulóban van.
A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.
A sötéttel jelölt rész Veneto tartomány – forrás: Wikimedia Commons
A halottak és fertőzöttek száma folyamatosan változik: a hivatalos adatokat az olasz katasztrófavédelem jelenti be minden délben és este, de a tartományok ezzel egy időben közlik saját adataikat is, amelyek nincsenek mindig összhangban egymással.
Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés “okozóját” keresik: több, Olaszországba januárban és februárban visszatért kínait ellenőriztek már, de egyik sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két északolasz gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között.
Románia, Horvátország és Szlovénia is fokozott készenléti állapotot vezetett be
Románia után Horvátország is bejelentette, hogy ellenőrzi az észak-olaszországi térségből érkező utasokat. A Mauritius-szigeteken nem engedték leszállni egy repülőről az észak-olaszországi turistákat, a francia Lyonban egy olasz turistabusz északolasz sofőrjét vitték kórházi ellenőrzésre.
Az olasz kormány egyeztetést tervez a szomszédos országokkal. Giuseppe Conte miniszterelnök úgy vélte, a schengeni mozgásszabadság korlátotása nem jeklent megoldást. Az EU 230 millió euróval támogatja Olaszországot a helyzet kezelésére.
Horvátországban még nem regisztráltak új koronavírussal fertőzött beteget, de elővigyázatosságból szombat óta néhány napra többeknek otthon, elszigetelten kell tartózkodniuk, így például egy egész spliti osztálynak és tanárainak, akik Velencében voltak kirándulni. Blazenka Divljak horvát kulturális miniszter felhívta az oktatási intézményeket, hogy mondják le Olaszországba tervezett útjaikat.
Szlovéniában hétfőn ülésezett a nemzetbiztonsági tanács titkársága. Maja Socan, a szlovén közegészségügyi hivatal munkatársa az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: eddig 13 embert vizsgáltak meg a vírusra, és mindegyiküket fertőzésmentesnek nyilvánították.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt