Megcsinálták! A spanyol kamionosok is kiharcolták, hogy ne kelljen nekik rakodni

A cikk olvasási ideje 2 perc

Megcsinálták! A spanyol kamionosok is kiharcolták, hogy ne kelljen nekik rakodni
Fotó: Facebook.com/cetmtransporte

December 20-án, hétfőn kezdődött volna Spanyolországban a Nemzeti Közúti Közlekedési Bizottság (CNTC) által kiírt háromnapos sztrájk, azonban pénteken délután a közelekdési minisztérium és a FENADISMER spanyol szakszervezet megállapodást kötött, és a sztrájkot lefújták. Az egyik legfontosabb előrelépés, amit a spanyolo fuvarosok elértek az, hogy a járművezetőknek nem kell ezentől részt venniük a rakodásban.


A megállapodás 20 pontot tartalmaz, amelyeket a kormánynak az elkövetkező 60 napban fel is kell dolgoznia.

A megállapodás értelmében a járművezetőknek tilos lesz rakodni (bizonyos speciális feladatoktól eltekintve, mint amilyen a költöztetés).

Szabályozni fogják azt az időt is, amennyit egy gépkocsivezető „ingyen” tölt el várakozással egy rakodóhelyen. Hogy mennyi az az észszerű időkeret, amit erre jóváhagynak, arról tanulmányt kell készítenie a közlekedési minisztériumnak. A tervek szerint a törvény 1 órára fogja korlátozni az „ingyen” várakozás idejét.

Komolyabb figyelmet fordítanak ezentől a postafiók cégek működésére is Spanyolországban, mert azok komoly versenyhátrányba kényszerítették a helyi fuvarosokat. A bejelentés szerint a a külföldi fuvarozó cégek mielőtt bármilyen nemzetközi fuvarozást vagy kabotázst indítanának Spanyolországban, előzetesen telematikusan tájékoztatniuk kell a kiindulási vagy célállomást erről.

Ráadásul, a külföldi vállalatoknak meg kell felelniük a Spanyolországban fennálló bérfeltételeknek.

A fuvardíj kötelező felülvizsgálatáról is megeyeztek – a díjakat a gázolaj árának változása miatt minden fuvarozási szerződésben meg kell változtatni. Referenciaként a gázolaj előző 12 havi árváltozását kell figyelembe venni.

A Helyreállítási Terv részeként új, biztonságos kamionparkolók építését finanszírozzák összesen 20 millió eurós beruházással, valamint a jelenlegi közúti parkolókat biztonságos parkolókká alakítják át fokozatosan.

A sztrájkot december 19-én éjfélkor kezdték volna a sofőrök és december 22-én éjfélig tartott volna. A teherautó-sofőrök azzal vádolták a kormányt, hogy figyelmen kívül hagyta panaszaikat, a cégeket pedig érzéketlenséggel és kizsákmányoló magatartással.

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek