Szépséges teherautó vezetők álltak modellt egy naptárhoz. Így támogatják a helyes mentőfolyosó kialakításának tanítását

A cikk olvasási ideje 2 perc

Szépséges teherautó vezetők álltak modellt egy naptárhoz. Így támogatják a helyes mentőfolyosó kialakításának tanítását

A jól kialakított mentőfolyosó nem egy embert meg tud menteni. Ezért fontos a járművezetők folyamatos képzése. Ebből a feltételezésből indultak ki a következő akció szervezői, amelynek célja, hogy ilyen folyosókat alakítsanak ki az úton. Az a 2019-es naptár, amelyhez a legszebb teherautóvezetők pózoltak, segít megszerezni az ötlet megvalósításának alapját.

A naptárak eladásából származó bevételt arra a 15 ezer pótkocsira ragasztható grafikának az elkészítésére és szétosztására szánják, amelyek a helyesen kialakított mentőfolyosó rendszerét mutatják be. A feltűnő matricáknak köszönhetően sokkal több járművezető láthatja útközben is, parkoláskor is, hogyan kellene kialakítani a mentőfolyosót, mintha csak póznákra ragasztanák a hirdetést.

 A következő évre szóló naptár A3-as formátomú (29,7x 42,0 cm). Egy példány költsége 59 zloty (4500 forint). Elővételben máris meg lehet vásárolni. A kiadványt október 20-a után postázzák a megrendelőknek.

Gyönyörű nők csúcs célért

Az akció sikeréről az a 12 gyönyörű kamionsofőr gondoskodik, akik Tomasz Bojakowski kamerája előtt álltak modellt. Mindenki, aki megveszi a naptárt, egész évben csodálhatja többek között Kate Zólteket, Karolina Charilot, Kamila Balluet, Doris Mielczareket, Paulina Dobrodzieját, AleksandraHudát, Angelika Bednarzt, Al4ksandra Kunt, Ada Wisniewskát, Dagmare Kramskát, Aleksandra Bulczakot, valamint Agnieszka Serafint.

Az akció közös ötlet: az önkéntes tűzoltóké Felső-Ujazdból és Czenyből, azaz „A mentőfolyosó az élet folyosója – gondolkozz” kampány alkotói, illetve egy Facebook teherautós csoport alapítói. Közös erővel akarják bővíteni a sofőrök ismereteit a mentőfolyosó megalkotásáról. Mint a szervezők jelzik, így akarnak változtatni a járművezetők közönyösségén, javítani a közutak biztonságán, és növelni a sofőrök tudatosságát.

;

Ha nincs még jövő évi naptára, érdemes segíteni egy ilyen dícséretre  méltó célt.

Legnépszerűbb cikkek
hozzászólások
0 megjegyzés
A felhasználó törölve lett
Legnépszerűbb cikkek