piqsels

Tömör gumiabroncsokhoz fejleszt abroncskopás ellenőrző rendszert egy magyar vállalat

A Zsolaka Kft. 150-160 millió forintból fejleszt olyan abroncskopás ellenőrző rendszert, amellyel meghosszabbítható a targoncáknál, nehéz gépeknél használt tömör gumiabroncsok futásteljesítménye - mondta a magyar szabadalom ötletét kidolgozó Horváth Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

A cikk olvasási ideje 2 perc

A Forklift Tire Tread Assist (FTTA) rendszer egy hardverből, négy szenzorból és egy szoftverből áll, amelyek a targoncán elhelyezve vagy már eleve a targoncába beépítve érzékelik a gumiabroncsok állapotát, és a segítségükkel 5-8 százalékkal növelhető a járműveken használt tömör gumiabroncsok élettartama. Ez azért fontos, mert jelenleg a targoncáknál használt tömör gumiabroncsok nagy részét úgy  selejtezik le, hogy azok még használhatóak lennének – fűzte hozzá.

A társaság ügyvezető igazgatója úgy vélte, a fejlesztéssel az egyes logisztikai cégek targoncaflotta méretüktől függően több ezer, de akár több tízezer eurót is megtakaríthatnak évente.

Elmondta, hogy az általuk fejlesztett termék egyelőre tesztelés alatt áll, és az eredmények bíztatók. Magyarországon egy logisztikai raktárt üzemeltető cégnél tesztelik a terméket úgy, hogy a targoncákra külön helyezik fel a magyar szabadalom alapján készült rendszert.

Horváth Zsolt hozzátette, arra törekszenek, hogy az általuk fejlesztett terméket építsék be a tömör gumiabroncsokkal működő targoncákba, nehéz gépekbe. Mivel Magyarországon nem gyártanak targoncákat, ezért Németországban és az Amerikai Egyesült Államokban működő targoncagyártó vállalatokkal kezdtek tárgyalásokat. Az egyeztetéseket azonban a koronavírus-járvány lassítja.

A Zsolaka Kft. 1993-ban alakult családi vállalkozásként. A cég targoncáknál, nehéz gépeknél használt ipari abroncsok magyarországi értékesítésével, és az ezzel összefüggő szolgáltatásokkal foglalkozik.

Címke