2023 augusztus 21-én az új teherautókat már fel kell szerelni második generációs intelligens tachográffal. Ez a berendezés hivatott segíteni a Mobilitási Csomag előírásainak végrehajtásában, és rögzíti majd többek között a határ átlépését, valamint a fel- és lerakodást. A berendezés lehetővé fogja tenni a távoli irányítást a DSRC (dedikált rövid távú kapcsolat) technológiával.
Az a lényeg, hogy a járművezető tevékenységére vonatkozó adatok tárolási ideje 28 napról 56 napra lesz meghosszabbítva. Az intelligens tachográf új lehetőségei pedig magukkal hozzák a berendezésbe való kártya lehetőségeinek a bővítését. A smart techo 2. eljövetelével új kártyák jelennek tehát meg, amelyeknek a memóriája elegendő kell, hogy legyen 56 napnyi, járművezetői tevékenységgel kapcsolatos adat tárolására. Az új uniós előírásokkal összhangban (A BIZOTTSÁG (EU) 2021/1228 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE 2021. július 16-áról az (EU) 2016/799 végrehajtási rendeletnek az intelligens menetíró készülékek és alkatrészeik kialakítására, tesztelésére, beépítésére, működtetésére és javítására vonatkozó követelmények tekintetében történő módosításáról) az új kártyák többek között az alábbi információ tárolását teszik majd lehetővé:
– minden típusú esemény közül az utolsó 12-t (van összesen 132-féle esemény),
– minden típusú esemény közül az utolsó 24-t (van összesen 48 féle hiba),
– további adatok a napi munka megkezdésének vagy befejezésének a helyéről, amiket a járművezető ad meg,
– a jármű helyzetére vonatkozó adatok, ahol a járművezetés kumulált ideje a három óra többszörösét eléri.
A tachográfba való új kártya lehetővé teszi az alábbi adatok rögzítését a határátlépéssel kapcsolatban:
- Az ország, amelyet a jármű elhagy,
- Az ország, amelybe a jármű behajt,
- A jármű általi határátlépés dátuma és ideje,
- A jármű helyzete a határ átlépése után,
- GNSS pontosság,
- A jelzést, hogy a pozíció hitelesítésre került-e,
- A kilométeróra állása.
A második generációs tachográf kártyája ugyancsak lehetővé teszi az alábbi adatok tárolását a felrakodással vagy a lerakodással kapcsolatban:
- Művelet típusa (felrakodás, lerakodás vagy egyidejű fel- és lerakodás).
- A fel- és lerakodási művelet dátuma és ideje
- A jármű helyzete,
- GNSS-pontosság, a helymeghatározás dátuma és ideje,
- A jelzést, hogy a pozíció hitelesítésre került-e,
- A kilométeróra állása.
A rendelet értelmében a vezetői kártya lehetővé tesz 1624 fel/lerakodási művelet rögzítését.