TransInfo

Zalaegerszeg lesz az 5G tesztvárosa – okosváros tesztpálya önvezető járműveknek

A cikk olvasási ideje 2 perc

A leendő autóipari tesztpályához és az önvezető járművek fejlesztéséhez szükséges 5G informatikai hálózat megvalósításának első lépéseként Zalaegerszegen építette ki a T-Systems az eddigi legnagyobb kapacitású, 4G+ informatikai hálózatának első elemeit – adta hírül az MTI.

Zalaegerszeg lesz Magyarországon az 5G informatikai hálózat tesztvárosa. Ez az új generációs internet ki tudja majd szolgálni a 42 milliárd forintból épülő járműipari tesztpályát és a leendő R76-os okosutat is. A megvalósítás első lépéseként – Budapest után első vidéki városként – a zalai megyeszékhelyen épültek ki a 4G+ hálózat legnagyobb kapacitású elemei.

Okosváros, okosautó, okos internet

A 250 hektáros létesítményben már elkészült az aszfaltozása annak a területnek, amely egy okosvárost imitál majd, ahol minden olyan forgalmi helyzet kipróbálható, amellyel egy önvezető vagy elektromos jármű a közlekedésben találkozhat. Vizsgálható lesz majd, miként reagálnak a vezető nélküli járművek, ha egy alagútba érve eltűnik a hálózati jel, vagy egy felhőszakadásban 60-70 centiméteres mélységű vízátfolyásba kerül egy elektromos autó.

A 4G hálózathoz képest a 4G+ nagyobb és gyorsabb adatforgalmi kapacitást tesz lehetővé – a 150 megabites letöltés helyett 800 megabites sebességet -, valamint egyszerre többen használhatják zavarmentesen a mobiltelefonjaikat. Az 5G fejlesztése ehhez képest is egy „sokszoros szorzóval járó technológiai ugrást” jelent majd, ami nem egyik napról a másikra, hanem folyamatos fejlesztések révén valósul meg – mondta el  Bende Richárd, a T-Systems Magyarország vezérigazgató-helyettese.

Már nem elsősorban a háztartásokat szolgálja ki az új hálózati rendszer, hanem a ma még talán elképzelhetetlen típusú okoseszközök egymással való, töredékmásodpercekben mérhető sebességű kapcsolatát – jelezte a vezérigazgató-helyettes.

Zalaegerszegen a belvárosban három bázisállomást alakítottak ki eddig a 4G+ hálózatnak megfelelően, hasonló Magyarországon eddig csak a vizes VB idején működött Budapesten – közölték.     A T-Systems tulajdonosa, a Magyar Telekom tájékoztatása szerint a 3 bázisállomás telepítése 45 millió forintba került, a további költségeket a fejlesztések befejeződése után tudják közölni.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

Címke