TransInfo

Fotó: Wikimedia Commons

700 millió eurót ruháznak be az európai kikötőbe, képes lesz fogadni a legnagyobb hajókat is

A Terminal Investment Limited (TIL), az MSC cége 700 millió eurót fektet az átrakodó kapacitások fejlesztésébe két terminálon a francia Le Havre kikötőjében.

A cikk olvasási ideje 2 perc

A TIL a TNMSC és a Terminal Porte Oceane terminálokba ruház be. Az első ma négy konténerszállítót tud kezelni akár 20.000 TEU kapacitással, és évente 1,5 millió TEU-t tud átrakodni. A TPO terminál kisebb – 550.000 TEU átrakodási kapacitással, és két állással, ahol a legnagyobb konténerszállítókat tudja fogadni.

A beruházás tervei között szerepel az STS (shore-to-ship) típusú konténerdaruk számának megduplázása 20-ra. A raktározási terület a kikötők mellett mindkét terminálon megháromszorozódna. Ezen kívül tervezik, hogy konténerdarut telepítenek 6 kikötőhely mellé.

Az expanzió keretében, amely 2028-ig tartana, 900 munkahely jön létre dokkmunkások számára, és 200 szervíz- és technikusi állás is.

Ezzel a kezdeményezéssel képesek leszünk fejlődni és növelni a kapacitásainkat, hogy segítsünk a kikötőnek La Havre-ban, hogy még jelentősebb ablakká váljon a vlágra a francia cargo piac számára, és nem csak” – mondta Ammar Kanaan, a TIL elnöke.

Kanaan hozzá tette, hogy a cég arra számít, hogy a francia kormány az intermodális fuvarozást fejlesztő programjával segít a társaságnak összekapcsolni a terminálokat az európai ellátási láncokkal.

A kikötői kapacitások expanziója éppen akkor kezdődik, amikor az európai kikötők már két éve küzdenek a torlódásokkal.

A kikötő le Havre-ban 2021-ben 2,8 millió TEU-t szolgált ki, 15%-kal többet, mint előző évben. A francia kikötő a 10. legnagyobb Európában.

Címke