Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

Közös iratban Magyarország 8 másik országgal együtt hívja fel a figyelmet, hogy a Mobilitási Csomag előírásai „teljesen más valóság szerint készültek, azok nem felelnek meg a jelenlegi viszonyoknak”.

Az Európai Parlament július 8-10-ére tervezett Mobilitási Csomagról való szavazása miatt 9 ország – Lengyelország, Bulgária, Ciprus, Észtország, Litvánia, Lettország, Málta, Románia, Magyarország – közlekedési és európai ügyekért felelős miniszterei közös iratot küldtek az Európai Parlamentnek az európai szállítmányozási ágazatra vonatkozó előírások ügyében. Kiemelik benne, hogy a szabályozások „korlátoznak, diszkriminálnak és protekcionisták”. 

A hasonló gondolkodású kilenc ország által összeállított levél a következő lépésünk, amelynek a célja az ártalmas előírások elvetése, amelyek adminisztrációs eszközökkel korlátozzák a szállítmányozási szolgáltatásokat, és mesterségesen csökkentik azok hatékonyságát. Aktívan cselekszünk, hogy az ilyen, az egész EU és annak az egysége számára kártékony előírások ne léphessenek hatályba – emelte ki Andrzej Adamczyk, lengyel infrastruktúráért felelős miniszter.

A miniszterek minden európai parlamenti képviselőt felszólítanak, hogy gondosan mérlegeljék a Csomag által ajánlott eszközöket, amelyek negatív hatással vannak a szállítmányozási ágazatra, korlátozva a piacot, amelyen az működik.

Többek között a következőkről van szó:

– a teherautóknak rendszeresen (8 hetente) vissza kell térni a cég székhelye szerinti országba, 

– kabotázsműveletek korlátozása „cooling off” időszakok beiktatásával,

– kiküldetési rendszer alkalmazása egyes szállítási műveletekre, mások kizárásával. 

“Az előírások más valóságban születtek”

Az Európai Parlamentnek írt levelükben a 9 miniszter hivatkozott a jelenlegi helyzetre is Európában.

A COVID-19 járvány példátlan módon zavarta össze a nemzetközi üzleti környezetet, a Mobilitási Csomag pedig teljesen más valóságban született meg, ami a mostani állapotoknak nem felel meg” – olvashatjuk a lengyel infrastruktúráért felelős minisztérium hivatalos közleményében.

A hasonló gondolkodású országok csoportjának tagjai arra is felhívják a figyelmet, hogy gyakorlatilag az Európai Unió tagjainak ⅓-t teszik ki, és ellenzik a Mobilitási Csomagot a jelenlegi formájában. Ezen felül rámutatnak, hogy nem került sor az előírások környezetre és az EU egységes piacára gyakorolt hatásának a következményeinek az elemzésére. Egyúttal kiemelik, hogy a Csomag rendelkezései szembe mennek az Európai Zöld Földrésszel.

A miniszterek véleménye szerint az említett előírások az egyes országokból érkező szállítmányozókat kilöki az EU egységes piacára, és „jelentős, és akár leküzdhetetlen” korlátokat állítanak eléjük. 

Hogy sikerül-e  a 9 országnak megakadályozni a Mobilitási Csomagot, úgy tűnik, utolsó szavazáson bármit is megváltoztatni, július 8. és 10. között tudjuk meg, amikor is sor kerül a szavazásra a Mobilitási Csomagról az Európai Parlamentben.

Fotó: TRAN Committee – Vote on Mobility package

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába