Fotó: Pixabay

A biztonságos közlekedést garantáló vasúti fejlesztés nyerte az idei Közlekedési Innovációs Díjat

Immár negyedik alkalommal adták át a hazai közlekedési szakma csúcselismerésének számító, egymillió forintos pénzjutalommal járó Közlekedési Innovációs Díjat. Az elismerést a vasútvonalak biztonságát garantáló PRORIS termékcsalád kifejlesztéséért és bevezetéséért ítélte oda a független szakemberekből álló bírálóbizottság Dr. Suba Gergelynek és Pecsérke Tamásnak, a Prolan Zrt. fejlesztési osztályvezetőinek.

A cikk olvasási ideje 3 perc

A Közlekedési Innovációs Díjat a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) alapította 2019-ben. Az elismerés küldetése a közlekedésfejlesztéssel foglalkozó fiatal szakemberek támogatása, az általuk megfogalmazott közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötletek, innovatív kezdeményezések, tudományos elképzelések felkarolása, a közlekedési szakma utánpótlás-nevelésének, megbecsültségének támogatása.

A közlekedési szakma csúcselismerését 2022. november 10-én este ünnepélyes keretek között adta át dr. Bozóky Alex, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója Dr. Suba Gergelynek és Pecsérke Tamásnak, a Prolan Zrt. fejlesztési osztályvezetőinek, akik a díjat a vasútvonalak biztonságát garantáló, úgynevezett PRORIS biztosítóberendezési termékcsalád kifejlesztéséért és bevezetéséért kapták.

A biztosítóberendezések a magyar vasúton több mint száz éves múltra tekintenek vissza. Céljuk, hogy garantálják a vonatok biztonságos, forgalmi szabályoknak megfelelő, menetrend szerinti közlekedését. A PRORIS biztosítóberendezési termékcsalád fejlesztése a hazai vasút igényein alapul, és a Magyarországon működő vasúttársaságok követelményeinek megfelelve készült el. Innovációja többek között abban rejlik, hogy ez az első olyan magyar fejlesztésű termékcsalád, amely könnyen illeszthető már meglévő, működő központi forgalomirányítási rendszerekhez.  Széles körben alkalmazható, könnyen paraméterezhető, akár a vasúttársaságok által is. Ez utóbbi a vasúti infrastruktúra üzemeltetők által kifejezett igény, amelyre azonban a korábban elérhető technológiák és üzleti modellek nem adtak lehetőséget.

A fejlesztés során alkalmazott korszerű technológiák (modellvezérelt fejlesztés, többszintű szimulációs rendszerek, a modern autóiparban elterjedt biztonsági mikroelektronika alkalmazása) a fejlesztési idők csökkenését, a hozzájuk kapcsolódó modern biztonsági és megbízhatósági eljárások alkalmazása pedig a biztonság növelését eredményezték. Ennek is köszönhetően a PRORIS termékcsalád a vasútvonalak, illetve a vasúti forgalom biztonságát korszerű és gazdaságos módon képes biztosítani. Ez elsősorban azt jelenti, hogy telepítése esetén külön beruházás nélkül megvalósítható a vasútvonal távvezérlése is, a karbantartást az innovatív diagnosztikai rendszer révén a vasútvállalatok szakemberei is képesek elvégezni, az ehhez szükséges tudást elsajátítani.

A három magyarországi vasútállomáson már üzembe helyezett biztosítóberendezés kifejlesztésével és bevezetésével a fejlesztők olyan megoldást adtak a hazai vasút ismert és a jövőben várhatóan felmerülő igényeire, amely által a vasúti közlekedés tervezhetősége, biztonsága és hatékonysága jelentősen javulni képes költséghatékony, ugyanakkor modern eszközök telepítésével.

 

Címke