Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

Egy évvel az A2-es autópályán történt baleset miatt a csokoládés tartálykocsi 61 éves sofőrje ellen eljárás indult balesetokozás tette miatt.

2018 május 9-én világsajtó az A2-en történt balesettel foglakozott, mikor 12 tonna folyékony csokoládé ömlött ki a tartályból. A tartálykocsi Słupca közelében reggel 5 órakor borult fel. A jármű sofőrje megsérült, és a kiömlött csokoládé miatt a Varsó felé tartó autópálya néhány órára járhatatlanná vált. A rendőrség szerint a sofőr elaludhatott a kormánykerék mögött.

Néhány hónappal a baleset után a rendőrség 200 zlotyi (kb 15 ezer forint) összegű büntetést szabott ki a sofőrre, balesetokozás miatt. Az eseményt ütközésnek minősítették, mert senki sem sérült meg a sofőrön kívül. Jacek K., a 40 éves tapasztalattal rendelkező sofőr, megtagadta a büntetést, mert szerinte ártatlan volt.

Emiatt a rendőrség az ügyet a bírósághoz irányította. Idén május elején a Słupcy-i kerületi bíróság elkezdte tárgyalni az ügyet. A helyi média szerint Urszula Bożęcka bírónő úgy döntött, hogy kijelöl egy szakértőt, aki meghatározza a baleset okát.

– Egyszer csak azt éreztem, hogy elkezdtem a levegőbe emelkedni. Valószínűleg a bal kerékkel átmentem valamin, ami az autópályán volt – nyilatkozta a sofőr a bíróság előtt, és hozzátette, hogy 40 év alatt soha nem fordult elő olyan, hogy elaludt volna a kormánykerék mögött.

Nagyon sajnálom, hogy valaki azzal vádol, hogy elaludtam. 40 éves tapasztalattal rendelkező hivatásos sofőrként soha nem történt ilyen. Emellett, ha aludni akarok, akkor elmegyek aludni, és ha dolgozni akarok, akkor dolgozom. Megtehetem, mert olyan cégnél dolgozom, ahol a vezetési időt soha nem manipulálták. Nem volt semmilyen fenyegetés a vezetés miatt – mondta el a járművezető az újságíróknak a meghallgatás után.

A teherautó sofőrre egy 5000 zlotyi (kb 380 ezer forint) összegű büntetés várhat. A következő meghallgatás dátumát szeptemberre írták ki. A férfi kijelentette, hogy harcolni fog a felmentésért.

A bíróság költségei és az ügyvédi költségek minden bizonnyal meghaladják a 200 zlotyit, amire a rendőrség meg akart büntetni. De úgy gondolom, ami nem az én hibám, ahhoz ragaszkodni fogok – mondta az újságíróknak.

Fotó: ITD

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába