Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

Warren Greeno 5 millió mérföldet, azaz több mint 8 millió kilométert tett meg egyetlen baleset nélkül. Ez olyan, mintha tízszer elmennék a Holdra és vissza.

Warren Greeno közel 38 éve vezet a jól ismert amerikai szupermarketlánc, a Walmart alkalmazásában. Nemrégiben ünnepelte az 5 milliomodik mérföldjét baleset nélkül. Néha azért közel volt. Egy télen hirtelen egy hóvihar kapta el. Nem látott semmit. Meg kellett állnia, a „semmi” közepén, és meg kellett várnia, amíg elmúlik.

Számomra a biztonság azt jelenti, hogy tudom, amikor este lefekszem, hogy aznap helyesen cselekedtem. Talán megmentettem valakinek az életét, talán arra késztettem, hogy megfelelően viselkedjen – magyarázta a tapasztalt kamionos.

Az emlékezetes téli útja alatt,, miután megállt az úton pillanatokon belül, hallotta, hogy valaki kopogtat a járműve ajtaján. Egy nő segítséget kért – a járműve az árokba csúszott, és a sofőr nem tudott kijutni onnan.

Akkor tudtam, hogy okkal voltam azon a helyen – emlékszik vissza Warren.

A hatalmas távolságot ünnepelve, melyet biztonságosan tett meg, tudta, hogy még nem áll szándékában nyugdíjba vonulni. Szeretne még legalább 14-15 hónapig vezetni a teherautót. Ez pedig a vállalat becslései szerint további 170 ezer mérföldet jelenthet balesetek nélkül.

Drukkolunk neki.

Fotó: Walmart

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába