Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

A Kuehne+Nagel csoport eldicsekedett a 2020-as év II. negyedévi adataival. „A piaci részesedés növeedése és a megkezdett költségcsökkentés pozitív hatással volt a pénzügyi helyzetre” – számol be a cég a közleményében. A nyereség az első félév összegzése után bár alacsonyabbak voltak 2019. ugyanezen időszakához képest, de a csoport 309 millió svájci frankot keresett. Osztalékfizetést is bejelentett a részvényesek számára.

A Kuehne+Nagel nyeresége 2020. első hat hónapjára 75 millió frankkal kisebb, ami az előző év első félévéhez képest 19,5%-os visszaesést jelent. Az első félévben az operátor nettó forgalma 9,8 milliárd CHF-t tett ki, az EBIT pedig 419 millió CHF-t. Negatív hatással volt a csoport nettó forgalmára az év első felében tapasztalt valutaárfolyamok ingadozása.

A járvány okozta válság, amely a legtöbb ország lezárásához vezetett, mély, hirtelen és negatív hatással volt a nemzetközi kereskedelemre. Akkor megtettük a megfelelő lépéseket és hatékonyan menedzseltük a céget ezek között a nehéz körülmények között. Arra számítunk, hogy az év második fele is a bizonytalanság jegyében fog telni, de a Kuehne+Nagel hála a szigorú költségkezelésnek és a kínált szolgáltatások magas színvonalának jól felkészült” – dr Detlef Trefzger, a Kuehne+Nagel International AG vezérigazgatója íhy kommentálta a cég pénzügyi helyzetét.

Dr Joerg Wolle, a Kuehne+Nagel International AG igazgatóságának elnöke hozzátette, hogy a cég által az elmúlt éveben választott stratégiának pozitív hatása van.

„A cég alapvető digitalizáláson ment keresztül, aminek köszönhetően teljesen működőképes maradt a válság idején. A második negyedév jó eredményeit a jó piaci pozíciónak köszönheti a Kuehne+Nagel, valamint az ázsiai piacok éledésének. Cégünk magas ellenállóképességét az elmúlt hónapok jól végzett munkájának köszönhetjük” – emeli ki Joerg Wolle.

A légi logisztika a legkisebb visszaeséssel

Az egyes szegmenseket nézve, ahol a Kuehne+Nagel tevékenykedik, a legjobban a légi logisztika teljesített, ahol az eredmények arányaikban nem sokkal rosszabbak, int 2019-ben. A bruttó nyereség 642 millió CHF-t tesz ki, és csak 3.9%-kal kisebb, mint egy évvel korábban.

A magas kereslet a járvány elleni küzdelemhez szükséges áruk iránt 2020. második negyedévében a szállított kínálat rövid távú változásához vezetett” – számol be a cég.

A korlátozott áteresztőképesség, amit a személyszállító légi járatok hiánya okozott, ebben az időszakban a légi üzletág ügyfelei számára charterszolgáltatások megvásárlásához vezetett. Ezek a tényezők, összekötve az aktív költségmenedzsmenttel vonzó megtérülést hozott, valamint a piaci részesedés növekedését. A személyszállítási szolgáltatás fokozatos megújításával június óta a piaci viszonyok nem túl jelentős normalizálódása figyelhető meg.

Összehasonlításképpen a többi tevékenységi szegmensben a visszaesések már nagyobbak voltak. A bruttó nyereség az első félévben a tengeri logisztikában 13,9%-kal csökkent – 673 millió CHF-ra. Ehhez hozzájárult a kedvezőtlen piaci környezet, amely a szállítmányok volumenének csökkenésében nyilvánult meg. A Kuehne+Nagel azonban piaci részedést szerzett több ágazatban – a gyógyszeriparban, a hűtött áruk szállításában és az e-commerce-ben. 

Meg kell azonban jegyezni, hogy a II. félévben a konténerek volumene 11,7%-kal csökkent évtől-évig összehasonlításban (1,1 millió TEU-ra). Emiatt a tengeri logisztika nettó forgalma majdnem 1,7 milliárd CHF-re esett vissza.

A járvány pénzügyi fogyókúrát kényszerített ki, de a részvényesek számíthatnak osztalékra

Valamivel kisebb visszaesést könyvelhetett el a cég a közúti logisztika bruttó nyereségében – 6,8%-kal kevesebb az első félévben, ami 538 millió frankot jelent. A második negyedév viszont rámutatott a járvány komoly hatására a bizniszre (12%-os visszaesés 2019. II. negyedévéhez képest).

2020 áprilisa és májusa a közúti logisztika volumenének jelentős visszaesésének a jegyében telt. Azonban a kereslet idén június óta egyértelműen feléledt. Különösen az európai darabáru-szállítás iránti kereslet javult vissza a válság előtti szintre” – számol be a Kuehne+Nagel.

A szerződéses logisztikában pedig a bruttó nyereség 2020. első félévében 9,6%-kal csökkent 1.797 milliárd CHF-ra. A második negyedév világos módon rosszabb volt – a nyereség visszaesése 2019. II. negyedévéhez képest 15,2%-t tett ki. A cég a komoly keresletvisszaeséssel úgy boldogult, hogy szigorú költségmenedzsmentet vezetett be. A járvány okozta helyzet következtében lényegesen nagyobb keresletet lehetett megfigyelni az alapvető javak és az e-kereskedelem területén, amelyek jelenleg a csoport szerződéses logisztikai portfóliójának körülbelül a felét teszik ki.

Szeptemberre tervezik a Kuehne+Nagel International AG rendkívüli közgyűlését. Az igazgatótanács úgy döntött, javasolni fogja az osztalékfizetést a részvényesek számára.

A jó eredményeknek, a cég nagy ellenállóképességének, a stabil cash flownak és a likviditásnak köszönhetően az igazgatóság és az igazgatótanács tagjai úgy döntöttek, javasolni fogják, hogy a részvényesek megfelelően részesülhessenek a cég 2019. évi sikerében 4,00 CHF osztalék formájában egy részvény után” – mondta el dr Joerg Wolle, az igazgatóság elnöke.

Photo: Kuehne+Nagel

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába