A 4 kéz kedvezményei, szabályai, munkaidő-számítása összefoglalva – alap, amit tudni kell!

A cikk olvasási ideje 6 perc

A mai cikkemben a több fős személyzettel történő vezetés (4 kéz) szabályait és buktatóit fogjuk kitárgyalni, és elemezni. Akkor először kezdjük az elején, mi is a több fős személyzetes munkavégzés fogalma:

Az az eset, amikor egy vezetési időszak alatt a járművezető több fős személyzet részeként dolgozik, ha két egymást követő napi pihenőidő vagy egy napi pihenőidő és egy heti pihenőidő között vezetés céljából legalább két járművezető tartózkodik a járművön. A több fős személyzettel történő vezetés első órájában egy másik járművezető, vagy vezetők jelenléte nem kötelező, de az időszak további részében igen; napi vagy heti pihenőidő végétől számított 30 órán belül a több fős személyzet tagjaként működő járművezetőnek újabb, legalább 9 órás napi pihenőidőt kell tartania.

Akkor boncolgassuk a leírtakat kicsit.

Az alábbiakra figyelj oda mikor 4 kézben vezettek, a váltósofőrnek (társadnak) az indulástól számított legkésőbb 1 össze adódott vezetési órán belül el kell foglalnia a helyét a gépjárművet vezető mellett vagy egyszerre indultok. Ha ez nem teljesül, nem beszélhetünk 4 kezes vezetésről.
Ezen kívül a következő ilyen fontos tényező, hogy a fuvarfeladatot egyszerre kell, hogy befejezzétek, ha ez nem teljesül, akkor megint csak nem beszélhetünk 4 kezes vezetésről, és ha nem beszélhetünk 4 kezes vezetésről az alábbi kedvezmények sem vonatkoznak rátok.

A 4 kéz kedvezményei

  1. Az első ilyen kedvezmény, hogy 30 órás időintervallumot kell számolni a tevékenységre 24 óra helyett.
  2. A következő ilyen kedvezmény, hogy minden 30 órás ciklusban a két járművezetőnek tartania kell egy legalább 9 órás napi pihenőidőt. A járműnek ilyenkor állnia kell, nem mozoghat! Valamint az is kiderül, hogy a 4 kezes vezetés során nincs 11 órás napi pihenőidő, és 3+9 órás osztott napi pihenőidő, csak egy fajta van, ami ez esetben napi pihenőidőnek minősül, azaz egybefüggő 9 órás pihenőidő.
  3. Ezen kívül a következő kedvezmény, hogy a mindenkori váltósofőr 4,5 órányi készenléti idejéből 45 perc szünetnek számolható, így nem kell 45 perces szüneteket tartania a járművezetőknek, így megvalósulhat az úgynevezett „meleg váltás”.

Ezek miatt a kedvezmények miatt lehet hosszabb utat megtenni, gyorsabban lehet a fuvarfeladatot teljesíteni, persze, csak akkor, ha a járművezetők ezekkel a kedvezményekkel jól gazdálkodnak. Mindig a szabályosságot kell szem előtt tartani, de a törvény adta kedvezmények okos felhasználásával is lehet előnyökhöz, kedvezményekhez jutni.

A 4 kéz szabályai

A 4 kezes járatnak vannak további szabályai is, ami a rutinos sofőröknek egyértelmű, de a kezdőknek, a tapasztalatlanoknak még nem biztos, hogy egyértelmű. Ilyen például az, hogy a mindenkori járművet vezető személy kártyája/korongja mindig az 1-es aknában kell lennie (váltásnál cserélni kell).

Ezen kívül a váltósofőr, amíg a jármű mozgásban van, készenlétet végez, hiszen a korábban ismertetettek miatt tudjuk, hogy pihenőről csak akkor beszélhetünk, ha a jármű álló helyzetben van, egyébként nem.

Amit még fontos tudni, hogy a több fős személyzetnek a munkahete attól függetlenül, hogy 30 órás napi ciklusokat tartalmaz, nem haladhatja meg az alap meghatározásban szereplő 6*24 órás időintervallumot, tehát összesen a két, heti pihenő között a 144 órát.

Egy nagyon fontos szabály a 4 kezes vezetéssel kapcsolatban, hogy a több fős személyzetnek egy esetben kell tartania 11 órás pihenőt, ez pedig a kompon vagy vonattal való közlekedés, és itt is csak akkor, ha azt szeretnék, hogy részükre is járjon a maximum 2 alkalommal, 1 óra időtartamra történő egyéb tevékenységi kedvezmény, hogy a kompon vagy vonaton töltött idő, pihenőidőnek elszámolható legyen részükre.

Ezen kívül örök dilemma, hogy mit is jelent a fuvarfeladat együttes befejezése, mert konkrétan ez nincs leírva, megfogalmazva a jogszabályban. Bármit annak tekinthetünk, akár egy parkolói váltást is.

Szétülni, pihenni, befejezni – PÉLDÁVAL

Ezen kívül sokan rosszul értelmezik, hogy csak akkor lehet szétülni, és így a 4 kezes járatot befejezni, ha a két sofőr kivesz egy 9 órás pihenőidőt. Ez nem igaz! A 4 kezes járatot szabályosan meg lehet szakítani, napi pihenő nélkül is. Ilyen esetben azt kell figyelembe venni, hogy a kezdéstől számolva, ha szétülnek, még a 24 órás ciklusukban elfér e egy értékelhető napi pihenőidő, ha igen, szét lehet ülni, ha nem akkor minden képpen napi pihenőidőt kell tartani.

Lássunk erre egy példát:

A két sofőr 04 órakor indul együtt, 07 órakor beérnek a telephelyre. ekkor az irányító, vagy fuvarszervező, közli a sofőrökkel, hogy az egyikük egy másik járművet szervizbe visz, a másik pedig megy tovább a szerelvénnyel és el végzi, a lerakást. Ezt megteheti. Ekkor azt kell nézni, hogy mikor szét válnak akkor mind a két sofőr nem 30 órás ciklusban végzi tovább a munkáját, hanem 24 órás ciklusban. Tehát mivel 04 órakor kezdtek a 24 órás ciklus az másnap 04 óráig tart. Ebben az időszakban kell a két sofőrnek megfelelő napi pihenőidőt tartani, és nem léphetik túl a meghatározott vezetési időket. Ennél fogva, ha szét ülnek, akkor, ha a sofőrök rendszeres napi pihenőidőt akarnak tartani, akkor legkésőbb azt 17 órakor kell megkezdeniük, ha csökkentett napi pihenőidőt szeretnének tartani, akkor azt legkésőbb 19 órakor kell megkezdeniük.

Ezen kívül mindig örök kérdés, ha mondjuk hétfőtől szerdáig 4 kézben dolgozott a sofőr, de csütörtökön már egyedül fogja a munkáját végezni, tarthat e csökkentett (9 órás) napi pihenőidőt. Természetesen igen, hiszen a 4 kézben tartott 9 órás pihenőidők azok nem csökkentettnek minősülnek. Ugyan úgy rendelkezésére áll, hogy ő két, heti pihenőidő között háromszor tartson csökkentett (9 órás) napi pihenőidőt.

FONTOS apróság

Valamint még egy fontos momentum, az 561/2006/EK rendeletet és az AETR megállapodást egységesítették, de egy pici részletben, ami nem elhanyagolható, mégis van különbség. Ez a részlet a több fős személyzettel (4 kéz) való közlekedéskor van, még pedig az, hogy ugye az 561/2006/EK rendelet úgy rendelkezik, hogy annak a járművezetőnek, aki készenlétben van, minden 4,5 órából 45 perc elszámolható szünetnek, így megoldható úgymond a meleg váltás. Sajnos ez az engedmény az AETR Egyezményben nincs, és minden 4,5 óra vezetés után 45 perc szünetet kell tartani. Ez azért lényeges, mivel, ha ezzel nem vagy tisztában, akkor elégtelen szünet miatt, magas bírságot fognak kollégádnak, és neked is kiszabni.

Ha kérdésük van, tegyék fel megjegyzésben vagy keressék szakértőnket,
aki a Tachocenter szakmai vezetője.

Fotó: Pixabay

Címke