A közúti szállítás Lengyelország GDP-jének 6–7 százalékát adja – hasonló arány, mint Magyarországon, vagyis a logisztika és a fuvarozás mindkét gazdaságban alapvető szerepet játszik. Most azonban egyszerre három nagy nyomás nehezedik a szektorra:
- az ukrán konkurencia térnyerése,
- a sofőrhiány,
- valamint az uniós Zöld Megállapodás miatt várható költséges átállás.
Alvin Gajadhur, Karol Nawrocki elnök tanácsadója és a közúti közlekedési felügyelet volt vezetője a Wnet.fm rádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott: „
A lengyel fuvarozók helyzete tragikus. Olyan válság alakult ki, amilyet közel 25 éve nem tapasztaltunk. A cégek csődbe mennek.”
Az ukrán fuvarozók térnyerése
A válság egyik fő oka az Európai Unió és Ukrajna közötti megállapodás, amely a háború kitörése után szolidaritási céllal megszüntette a kétoldalú engedélykötelezettséget. A háború előtt az ukrán fuvarozók évente körülbelül 200 ezer fuvart teljesítettek, ma ez a szám elérheti az egymilliót.
Az ukrán teherautók gyakran üresen érkeznek Lengyelországba, itt rakodnak meg, majd az árut Európa-szerte szállítják tovább. Gajadhur szerint ez tisztességtelen verseny, amely nemcsak a lengyel, hanem más uniós tagállamok – köztük Magyarország – fuvarozóit is sújtja.
A megállapodást többször is meghosszabbították, legutóbb július 1-jétől az év végéig. Gajadhur arra figyelmeztetett:
„Ha ez így marad, a lengyel cégek sorra fognak tönkremenni. Koalíciót kell létrehozni, hogy a megállapodást ne hosszabbítsák meg.”
Sofőrhiány és elhúzódó vízumeljárások
A fuvarozói ágazat másik súlyos gondja a sofőrhiány. A becslések szerint körülbelül 150 ezer járművezetőre lenne szükség Lengyelországban. A vállalkozások egyre inkább EU-n kívüli országokból próbálnak sofőröket toborozni, ám a vízumkérelmek elbírálása hónapokig tart, ami tovább nehezíti a helyzetet.
Ez a probléma a magyar piacon is jól ismert: a sofőrhiány régóta visszatérő kihívás, és a harmadik országokból érkező munkavállalók bevonása nálunk sem egyszerű.
Zöld Megállapodás: költséges átállás
A nehézségeket tetézik az uniós Zöld Megállapodás keretében tervezett intézkedések. Ha életbe lép a belső égésű motorral szerelt járművek regisztrációjának 2035-től tervezett tilalma, az Gajadhur szerint katasztrofális következményekkel járhat a fuvarozói ágazatra.
Az elektromos és hidrogénüzemű járművek bevezetésének kötelezettsége hatalmas beruházásokat igényel, miközben sok cég már most is a túlélésért küzd.
„A költségek beláthatatlanok” – tette hozzá Gajadhur.
A cikk Agnieszka Kulikowska – Wielgus írása alapján készült