A megtett távolság után kell majd fizetni az útdíjat a jövőben

A cikk olvasási ideje 2 perc

Sikerült előzetes megegyezésre jutni a járművek díjfizetésével kapcsolatban az európai utakon. Az időalapú díjak helyett a megtett távolságért fogunk fizetni.

Az Európai Parlament és az Európai Tanács tárgyalói előzetes megállapodásra jutottak az útdíjak ügyében, amelyek majd az eurovignettát fogják helyettesíteni. Az új díjak terv szerint a teherautókra, kiszállító autókra, autóbuszokra és a TEN-T úthálózatot használó személygépkocsikra fog vonatkozni.

Az új rendszer eltérne a jelenlegi eurovignetta rendszertől, amelyet adott időre vásárolunk meg (jellemzően egy hétre, hónapra vagy évre). Az új modell a megtett távolságra épülne.

„A matricák megszüntetése a teherautók számára standardizálja a rendszert, amely ma erősen szétdarabolt. Erős jelzést adunk a világnak, amely támogatja az alacsony kibocsájtású járműveket. Örülök, hogy sikerült egynapos matricát bevezetni minden jármű számára (…Ö” mondta el Giuseppe Ferrandino, az Európai Parlament rapportőre.

Új díjak 2029-től

Az EU tagállamai megőrizhetik a matrica-rendszert egyszer szakaszokon, ha bebizonyítják, hogy a keletkezett költségek nincsenek arányban a bevételekkel.

A szerződé szerinti tervek szerint a matricás rendszert leváltaná a megtett út alapú díjazás 2029-től. A bevezetéstől számított 5 éven belül az  Európai Bizottság felméri, hogy a kiszállító autók ugyanazon elvek mentén fognak-e díjat fizetni, mint a teherautók, vagy új szabályozásokat hoznak létre.

Sőt, mi több, a nem túl távoli jövőben kedvezőbb díjak kerülnek bevezetésre a null- vagy alacsony emissziójú járművek számára. Először azonban meg kell állapítani a kategóriákat és a CO2-kibocsájtásra vonatkozó iránymutatásokat, amire 2023-ban kerülne sor. 2026-ban a hasonló kritériumokat állapítanák meg az autóbuszok és a javak szállítására szolgáló járművek esetében.

A jelenlegi megegyezést még el kell fogadni az Európai Tanács mellett működő kormányzatok állandó képviselőinek, valamint az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának. Ezután meg kell szereznie az Európai Tanács és az Európai Parlament jóváhagyását is.

Fotó:  Bálint Sallói/ Wikimedia Commons

Címke