Ausztria: a munkaidő túllépése és a pihenőidő megrövidítése az osztrák Vida szakszervezet szerint egy elég gyakori és veszélyes szokás a sofőrök között. Az egyik szakszervezeti tag az ORF televíziónak készített interjúban javaslatot tett, hogyan kellene az ilyen szabályszegések ellen harcolni.
Az elmúlt három évben a salzburgi rendőrség több mint 4500 darab szabályszegést észlelt a munkavégzéshez és a pihenőidőhöz kapcsolódóan. A sofőrök rendszeresen megszakítják a pihenőidőt – állítja a salzburgi rendőrség. Az utolsó napokban a tisztek elkaptak egy olyan sofőrt, aki 49 órát vezetett folyamatosan az úton. Csak egyszer tartott pihenőt, akkor is kevesebb mint három órát.
Egy másik ilyen példa a héten egy teherautó sofőr, aki 36 órát vezetett szünet nélkül.
Tudjuk, hogy ennek az az oka, hogy a járművezetpk állandó nyomás alatt vannak és szorítja őket az idő – mondta az ORF interjúban Kajetan Uriach a Vida szállítmányozási szakszervezetéből. – Véleményünk szerint a legnagyobb probléma az, hogy a teherautó sofőrök nem alanyai semmilyen olyan kollektív szerződésnek, mely megoldást kínálna a járművezetők kiszolgáltatottságára, például a kilométer alapú fizetésekre. Mert ez utóbbi esetében persze magának a sofőrnek is az érdeke, hogy annyit vezessen, amennyit csak lehetséges, hiszen akkor nagyobb kifizetést kap. Ez véleményem szerint rossz döntésekhez vezet (a pihenőidő megszakításáról – szerkesztői megjegyzés) – bírált Uriach.
Ausztria: pénzbüntetés helyett (mellett?) pálya szélére állítás
Kajetan Uriach hangsúlyozta, hogy fokozni kell a közúti ellenőrzéseket a munka és a pihenőidő szabályainak betartásának tekintetében. A fokozottabb akciókat már a salzburgi közúti rendőrség vezetője is bejelentette. A szakszervezet szerint azonban ezekre a szabályszegésekre vonatkozó jelenlegi büntetések sajnos hatástalanok. Uriach javaslata szerint, hogy a pénzbírságok helyett időbeli büntetéseket szabjanak ki.
Ez azt jelentené, hogy azt a teherautót, ami 49 órát közlekedett, ki kell állítani a rakománnyal együtt legalább egy heti pihenőidőre – magyarázta Uriach.
Hasonló álláspontot vázolt fel az ORF interjúban Maximilian Gruber, a Salzburgi Gazdasági Kamara szállítmányozási vezetője.
A rendőrségnek gyakran meg van kötve a keze. További támogatásokra lenne szükség az ellenőrzések és büntetések szigorítása érdekében. Az ilyen szabályszegések esetén el kéne venni a rendszámtáblát és félre kéne állítani a járművet, hogy a sofőr ne tudja folytatni az utat – mondta Gruber.
Mit gondol, egy ilyen megoldás segítene a munka és a pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések leküzdésében?
Vagy éppen ellenkezőleg – még inkább hajtani fogja a járművezetőket?
Fotó: Trans.INFO