Ma a valódi transzportrajongókank szóló sorozatunk következő cikkét olvashatják, ami az áruszállítás történetének legfontosabb eseményeit és érdekességeket mutatja be. Ez alkalommal a leleményes angolok történetét mutatjuk be, akik forradalmasították a XVIII. századi szén és egyéb ipari nyersanyagok szállítását. És persze akadt valaki, aki ezen vagyonokat keresett.
Az egyre növekvő számú városok és a bennük található gyáraknak energiára volt szüksége. Ennek a forrása nem lehetett fa, mert az elkeserítő mértékben fogyni kezdett a városok környékén, hanem a szén volt. A szenet az időnként sok mérföldnyire lévő bányákból szállították, és figyelembe véve a járhatatlan utakat is, a szállítás nagyon költségesnek bizonyult.
Bridgewater herceg szénbányái csupán 10 mérföldnyire voltak Nagy-Britannia ipari központjától, Manchestertől, azonban a szénszállítás magas költségei miatt nem volt rá túl nagy a kereslet.
A szénbánya tulajdonosa úgy határozott, hogy kihasználja a terepviszonyokat, és 1759-ben épített egy csatornát, mely a bányától egyenesen a városba vezetett. A vízi út felére csökkentette a szállítás költségeit és ennek köszönhetően Bridgewater az egyik leggazdagabb brit emberévé vált.
Csatornaépítési láz
A porcelángyártó Josiah Wedgewood iparos figyelmét is felkeltette a csatornáknak köszönhető megtakarítási lehetőség. Ő a porcelánt a Cornwallban kitermelt agyagból állította elő. A szállítása tengeren történt, majd a kikötőtől a szárazföld belsejébe a gyárig teherhordó állatokon, ami nagyon drága és lassú volt. Wedgewood rábeszélt néhány másik iparost, hogy egy 93 mérföldes csatornát építsenek. Az iparos oly mértékben hitt a vállalkozás sikerében, hogy még egy földdarabot is felvásárolt Etruriában, a tervezett csatorna-útvonal mellett, majd felépített rajta egy új gyárat.
A lovak legfeljebb 3 tonnás szekereket bírtak el, míg a 30 tonnás bárkákat akár 20 km/h-s sebességgel is tudták húzni. A csatornáknak köszönhetően a szállítás költségei a szárazföldi szállításért fizetett összeg egynegyedére csökkentek.
Az új szállítási módot a bányászat, a kohászat és a kerámiaipar is kihasználta – ezek az ágazatok követelték meg a tömegtermékek számára az olcsó szállítási lehetőséget. Aki tudta, csatornaépítő társaságokba fektette a pénzét, 1793-ban „csatornaépítési lázról” beszéltek. Hamarosan Nagy-Britanniát behálózták a csatornák. Ez a szigetek történetében a legnagyobb és legköltségesebb infrastrukturális projekt volt abban az időben.
A poroszok megemelték a vámot, a lengyelek csatornán kerülték meg őket
Csatornákat Lengyelországban is építettek. Amikor a poroszok 1823-ban felemelték a vámot a Lengyelországon keresztül Gdańskba szállított terményekre (az árpát hatszorosára, a zabot tizenháromszorosára), a Lengyel Királyság pénzügyminiszere, Franciczek Ksawery Drucki-Lubecki rábeszélte I. Sándor orosz cárt, hogy építsenek csatornát, amely megkerüli a porosz területeket. A 101 m hosszú csatornát több mint 9 millió zlotyiért Ignacy Prądzyński ezredes tervezte és építette. A vízi út 1839-ben összekötötte a Biebrza és a Niemen (Nyemen) folyókat.
A Közlekedés Történetének következő részében a Trans.INFO oldalon:
Arról lesz szó, hogy a vasút hogyan vetett véget a postakocsik fénykorának. Egy vonattal ki lehetett kiváltani néhány száztól akár másfél ezer igásló munkáját.
Előző rész:
Az áruszállítás története 1. rész – A római kőburkolattól az acélrugós masinákig
Fotó: Pixabay