Bár az elektromos járművek népszerűsége folyamatosan nő, a feltöltésük továbbra is problémás tud lenni. Úgy látszik, hogy nem mindig. Az eMining AG svájci cég kidolgozott egy olyan járművet, ami… magát tölti fel.
A Komatsu eDumper alapján kidolgozott jármű a világ legnagyobb elektromos járművet. A 45-tonnás billencs, amelyet kőfejtőkben használnak, képes 65 tonna rakományt elvinni. A járművet nem kell tölteni, hála a svájci cég által kidolgozott technológiának.
Az akkumulátorokban tárolt energiát hegymenetben használják a jármű hajtására, amikor nincs megrakodva fejtett anyaggal – olvassuk a gyártó honlapján.
Amikor a megrakott jármű lejön a hegyről, lényegesen nagyobb a tömege – 110 tonna. A jármű tömegének és a rézsű megfelelő dőlésszögének köszönhetően nem kell energia, hogy lemenjen rajta. Sőt, ennek során energiát is termel, hogy a következő felkapaszkodáshoz használhassa azt, amikor újra hegymenetben meg. Tehát a járművet nem kell töltőre csatlakoztatni.
A gyártó az állítja, hogy az alkalmazott technológiának köszönhetően az eDumper lehetővé teszi év 130 tonna CO2 és 50.000 liter üzemanyag megtakarítását.
Fotó: eMining AG/YouTube

![FRISSÍTVE Kamionos tüntetés: a demonstrálók “valós” kommunikációt akarnak a független fuvarozók és a minisztérium között [LIVE]](https://cdn-trans.info/uploads/2025/12/958ea06b0d4c1efeff469e1a920-768x1024.webp)







