Az első európai vállalat, ami Tesla Semit rendelt

A cikk olvasási ideje 2 perc

A Tesla új elektromos teherautót tegnap mutatták be az Egyesült Államokban, és már azt is tudjuk, ki lesz az első Európában, aki megrendelte az új „Tesla Motors” terméket. Az európai szállítmányozási egyik legnagyobb és legismertebb vállalata, a Girteka Logistics.

Múlt héten Elon Musk bemutatott egy járművet, amely megváltoztathatja a közlekedés jövőjét. Semi, az úgynevezett „Bestia„, világszerte felkeltette az iparág figyelmét. Nem véletlenül, hiszen az új teherautó nemcsak fejlett technológiájával emelkedik ki, hanem környezet- és természetbarát is. Pont ez a szempont, amiért a Girteka felfigyelt rá, mondta el Edvardas Liachovičius a Girteka vezetője.

A Girteka Logistics cég fő célja, hogy a leginkább környezetbarát közlekedési vállalattá váljon, és az elektromos teherautók az ipar jövője. Jelenleg közel 4 000 darabos teherautó flottával rendelkezünk. A „Bestia” lesz az első elektromos jármű az autóparkunkban – elmondta Edvardas Liachovičius.

Mennyibe kerül a Tesla teherautója?

A ” Bestia ” ára egyelőre még nem ismert. A Girteka marketing igazgatója, Kristian Kaas Mortensen elmondta, hogy a cég még egyelőre nem ismeri az árakat.

Az igazat megvallva eddig nem tudjuk a teherautó végső árát. Mint, azt sem tudjuk, hogy mennyibe fog kerülni, a teherautó Európába szállítása. Eddig csak 5000 Euró előleget kellett fizetnünk – elmondta Kristian Kaas Mortensen.

Amennyiben hinni lehet a Teslacég által megadott gyártás időben, a „Bestia” a Girteka cég logójával az európai utakon a következő 2-3 évben fog megjelenni.

Fotó: Tesla

Címke