Az első határt átlépő intermodális szállítmány e-CMR használatával

A cikk olvasási ideje 3 perc

Megtörtént az első határátlépés elektronikus fuvarlevél használatával intermodális szállítmány esetében is. Spanyolországból Olaszországba, teherautóval és komppal papírhengereket szállítottak.

Január 25-én hétfőn a papírhengerek elindultak Madridból Valenciába a kikötőbe. Onnan hajóval vitték őket az olasz Livornóba, hogy teherautóval folytassák az útjukat Veronába. Ez volt az első határt átlépő intermodális szálltmány, ahol nem hagyományos fuvarlevelet, hanem  e-CMR-t használtak. A szállítmányt a spanyol szállítmányozó cég, a Transitalia España és a Grimaldi olasz kompvállalkozás végezte.

Juan Carlos Arocas, a TransItalia vezéridgazgatója megállapította, hogy az elektronikus CMR „az egyik első lépés, amit a nemzetközi szállítmányozási szektor tesz, hogy beleálljon az annyira szükséges digitális átalakulásba. Az ilyen jellegű tevékenység kezdeményezője a spanyol nemzetközi fuvarozók szövetsége, az ASTIC.

Francesco De Candia a Grimaldi spanyol kirendeltségéről kijelentette, hogy az ”e-CMR kezdeményezés áttörés és lehetőség az egész szállítmányozási szektor számára és a tengeri útvonalaknak, amely lehetővé teszi az áruk követését az ellátási lánc minden szakaszán, biztonságot és nyugalmat ad a kockázatok kezelésében…

 

Az eCMR előnyei

Az elektronikus fuvarlevél használatával megvalósított fuvarokat egész Európa területén lehet követni, és valós időben elemezni. Az e-CMR lehetővé teszi a szállítmányozóknak a logisztikai információ kényelmes archiválását. A szerződő feleknek is hozzáférést ad az egész folyamat lefolyásával kapcsolatban, mint például a felrakodás helye és ideje, valamint hogy hol van a rakomány, és milyen teherautóval szállítják. Ezen felül a további tevékenységek, pl. a számlázás, a kiszállítás visszaigazolása vagy a reklamációs folyamat elindítása is gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett történhet.

Az első nemzetközi közúti fuvar

Az első nemzetközi közúti fuvar elektronikus fuvarlevéllel 2017. január 19-én került megvalósításra. A megszervezésén együtt dolgozott a spanyol nemzetközi szállítmányozási szövetség, az ASTIC, a francia FNTR egyesület és az IRU. Az 1300 kilométeres útra az e-CMR-rel egy narancsokkal megrakott teherautót indítottak el, amely a spanyol Primafrio fuvarozóhoz tartozott. A jármű a spanyol Huelvából indult, a francia határt Perthusban lépte át, és ért el Perpignanba Franciaországban.

Fotó: Grimaldi Cargo Lines

Címke