TransInfo

PKP Cargo

Az elszállított áruk volumene több, mint 25%-kal nőtt meg. Ez a fajta fuvarozás nyert az olajár-növekedésen a második negyedévben

2021 második negyedévében a kombinált fuvarozás 26,4%-os volumennövekedést ért el – derül ki az Európai Kombinált Fuvarozási Társaságok Szövetségének (UIRR) adataiból.

A cikk olvasási ideje 1 perc

A kőolaj rekordmagas árai hozzájárultak ahhoz, hogy a kombinált fuvarozás megtartsa a járvány alatt megszerzett fuvarokat” – írja az UIRR a közleményében.

Sőt mi több, a szövetség szerint a kombinált fuvarozás kilátásai a következő 12 hónapra „pozitívak”, ami főleg abból következik, hogy a világgazdaság erős visszapattanását várják a járvány után.

2021 első negyedévében a kombinált fuvarozás növekedése több, mint 3%-t tett ki éves összehasonlításban. Ez annyiból is jelentős eredmény volt, hogy 2020. első negyedévét még nem érintette a járvány annyira erősen. Mindeközben 2021. januárja és márciusa között már a lezárások, szigorítások és gazdasági bizonytalanságok időszaka volt.

Egész 2020-ban a kombinált fuvarozási szektor 6,77%-t nőtt éves összehasonlításban. Az Európa és Ázsia közötti útvonalon 31%-t.

Ahogy az UIRR kiemeli, a kombinált fuvarozás lehetővé teszi az ügyfelek számára a CO2-kibocsájtás 65-70%-os csökkentését ugyanazon rakomány csak közúton való szállításához képest.

Címke