TransInfo

Az összecsukható konténerek megoldást jelenthetnek az üresjáratokra

A cikk olvasási ideje 5 perc
|

22.08.2019

A konténerek védik a szállított árut a mechanikai sérülésektől és az időjárási viszonyok hatásaitól, ezen felül megkönnyítik az átrakodási tevékenységeket. Önmagukban technikailag nem túl kifinomult szerkezet\ek. Erősnek, tartósnak, könnyen kezelhetőnek kell lenniük és ilyenek is. Létezik-e valami, amit érdemes megváltoztatni a konténerek kialakításában, pl. azért, hogy az üresen történő szállításuk olcsóbb legyen, mint eddig?

A konténerek egyszerű, egységesített méretű, fém „ládák”. A szállításban az előző évszázad 30-as éveinek közepétől állnak szolgálatunkra. Főként a darabáru szállítmányozásban használják őket (melyet általában csomagokban, ládákban, zsákokban, időnként még pluszban europalettán helyeznek el). A szabványméretű konténereket könnyebb szállítani és átrakodni. A méretetek egységesítése segít meggyorsítani a rakodási műveleteket valamint speciálisan kialakított eszközök alkalmazását teszi lehetővé. Könnyebb megtervezni a konténerszállító hajókat is az ilyen, áruval teli, standardizált „dobozok” szállításához.

A legnépszerűbb konténerek 20 láb hosszúak (egy 20 lábnyi konténer = 1 TEU), azonban lehetnek 30, 40 vagy 45 láb hosszúak is. A belsejükben általában kampók és rögzítési pontok találhatók. A konténerek által foglalt tér viszonylag nagy, a szállításukkor a problémát az üresen történő szállítás, azaz az ún. üresjárat jelenti. Becslések szerint az összes hajóval szállított konténer egynegyedét rakomány nélkül szállítják, és ugyanígy kerül vissza arra a helyre, ahonnan feladásra került. Ez igen drága.

Ötlet az üresjáratok mérséklésére

A szállítás költségeinek csökkentésének valamint az üres konténerek raktározásának egyik módja lehet az összecsukásuk, azaz az a megoldás, amelyet  évek óta sikeresen alkalmaznak pl. a raklap ládák esetén. Létezik már egy lengyel feltaláló által kidolgozott kész terv is erre.

Az áruszállításra szolgáló összecsukható konténerek szabadalmának tulajdonosa Kochanowski George a Staxxon cégből. Lengyel származású, azonban már az Egyesül Államokban született. Végzettségét tekintve vegyészmérnök, a szakmai pályafutásának nagy részében a GE Plastic cégben dolgozott, mely valaha a General Electric konszern része volt. A későbbi karrierjét, ahogy az néha lenni szokott, a véletlen határozta meg.

Ahogy ő is meséli, egy alkalommal Floridából Pennsylvaniába utazva meglátta, hogy az út mellett rengeteg konténer sorakozik: elkezdtem őket vizsgálni. És sokként ért, amikor kiderült, hogy a konténerek az idő 56%-ában üresek. Eddig fogalmam sem volt róla, hogy üresen szállítják őket. Valakinek végtére is fizetnie kell a mozgatásukért – idézi fel Kochanowski kijelentését Fedoruk Aleksander a Business Insider Polska lapjain.

A Staxxon cég tervezőinek fő célja az üres konténerek egy olyan összecsukási és egymás mellé való helyezési módszernek a kidolgozása volt, mely megkönnyítené a szállítást, csökkentené a költségeket valamint megkönnyítené a be- és kirakodást.

Műanyagból készült összecsukható konténerek

Az összecsukható konténerek témája nem újszerű. Már az előző évtized vége felé megszületett a Cargoshell konténer terve. Ez összetett (kompozit) anyagokból készült, aminek köszönhetően körülbelül egynegyednyivel könnyebb a hagyományos, fémből készültnél, miközben megmarad a megfelelő károsodásnak való ellenállása. További bónuszt jelentett a gyártás során jelentősen csekélyebb mennyiségű szén-dioxid kibocsátás.

A műanyagból készült konstrukció a könnyebb összecsukást is lehetővé tette. A Cargoshell konténer falai, annak köszönhetően, hogy műanyagból készültek, nem nyomták le a GPS jelzéseket, ami lehetőséget nyújt a benne szállított rakomány egyszerű és folyamatos nyomon követésére. További haszna lett volna az, hogy a műanyag konténerben könnyebb fenntartani a tisztaságot valamint megfelelő higiéniai és hőmérsékleti állapotokat (a műanyag lassabban melegszik fel).

Mindezen előnyök nem voltak képesek megszüntetni az alapvető problémát: a hagyományos konténer harmadannyiba kerül, mint a műanyagból készült. Valószínűleg ez határozta meg a projekt további sikertelenségét, azt, hogy nem terjedt el.

Ez alkalommal vajon másképp lesz?

A logisztikai szakemberek óvatos álláspontja

A Cargoshell összecsukható konténerekkel ellentétben a Staxxon konténereket fémből készítenék és vízszintesen lehetne őket összecsukni és nem függőlegesen. Ez a megoldás egyik fő előnye, mely biztosítaná a megfelelő ellenálló képességet, ugyanakkor megkönnyíti az összecsukást, valamint a be- és kirakodást.

Öt összehajtott, üres konténer ilyen módon elférne egy helyén. Az üres konténerek ilyen jellegű szállításának előnyei ez alapján óriásinak tűnnek. Ennek ellenére a logisztikai szakemberek értékelése egyáltalán nem egyértelműen pozitív.

Gawin Michał, a Spedcont z Grupy PEKAES igazgatósági tagja és operatív igazgatója érdekesnek tartja az ötletet. Azonban emlékeztet arra, hogy ez nem az első próbálkozás a konténerek által foglalt tér optimalizálására és szkeptikusan szemléli az ilyen megoldásokat.

 Véleményem szerint az összecsukható konténerek sokkal sérülékenyebbek lesznek, ami miatt az élettartamuk lényegesen lerövidül a standard konténerekéhez képest. A következő kérdés a kapacitásuk. Az összecsukható konténerek esetében ez a paraméter kisebb lesz a hagyományos konténerekéhez képest, melyeket akár 25 tonnányi rakománnyal is meg lehet tölteni. Sajnos az összecsukható konténerek gyártója nem nyújtott erre vonatkozó adatokat, így nehéz az objektív véleményformálás. Pillanatnyilag az összecsukható konténerek témáját inkább érdekességként látom, mint a logisztikában alkalmazott hagyományos megoldások komoly alternatívájaként – mondja Gawin Michał.

Fotó: Staxxon

Címke