Foto: Pxhere

USA: bevezették a tachográfot, 20%-kal emelkedtek a szállítási árak

A cikk olvasási ideje 3 perc

A fogyasztási piac óriásai jelentős áremelkedést könyveltek el az USÁ-ban 2018 első negyedévében. Ráadásul egyre nehezebb hivatásos járművezetőket találniuk. A tachográfra vonatkozó új előírások bevezetése azt is jelentette, hogy az amerikai tehergépjárművek kevesebb rakományokat szállíthatnak.

A Coca-Cola számolt be arról, hogy az áruk szállítási költsége 20 százalékkal emelkedett 2018 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az amerikai piacon lévő többi óriás nyeresége – például a Procter & Gamble, a Danone és a Nestlé – szintén a szállítmányozási ágazat áremelése miatt csökkent. A Wall Street Journal hetilap szerint ennek oka a rossz időjárás, a munkahelyi elégedetlenség a tehergépkocsi sofőrök között és az új szövetségi törvény, mely előírja a kormánykerék mögötti munkaidő elektronikus rögzítését.

Az igazi ok a közúti szállítmányozási ágazat és az elektronikus rögzítési eszközök új szabályai és a járművezetők hiánya – mondta Deborah Thomas, a Hasbro játékgyártó óriás ügyvezető igazgatója. – Arra számítunk, hogy a kínálat felzsúfolódik (a szállítási szolgáltatások piacán – szerkesztői megjegyzés) és a növekvő kereslet tovább folytatódik 2018-ban – tette hozzá.

Ez a tendencia a szállítmányozási piacokon is tükröződik, ahol az “üres járat” ára 32 százalékkal emelkedik évről évre (az Egyesült Államokban a legnagyobb rakománycsere piac a DAT szerint).

Bevezették a tachográfot, tiltakoznak a kamionosok és a fuvarozók

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az amerikai fuvaros társadalom nem akarta lenyelni a békát – tiltakoztak a fuvarosok, a ajárművezetők, a szakszervezetek a tachográf bevezeteése ellen, de egyes államok is kibúvókat kerestek a szabály alól. Bár az új szabályozás mögött álló magyarázattal egyetértenek a járművezetők, mégsem elégedettek ezzel a változással. Tiltakozó kampányt szerveztek “Operation Black and Blue” néven.

A tachográf bevezetésének célja a közúti szállítmányozás biztonságának növelése, és a sofőrök papírmunkával töltött munkaidejének (ami évente akár 20 óra) csökkentése. Az amerikaiak számára a tachográfok magukban foglalják a polgári szabadságjogok megsértését és túlzott ellenőrzését. Az Egyesült Államok fuvarozói egyszerű, ésszerű szabályokat támogatnának, mert véleményük szerint az iparnak komoly problémát okoz a túlszabályozás. Sokan közülük előre bejelentették, hogy nem fogják teljesíteni új kötelességeket.

Fotó: Pxhere

Címke: