TransInfo

Fotó: Waberer's International

Az utóbbi időszak legjobb pénzügyi eredményét érte el a Waberer’s – ráadásul a nemzetközi fuvarozás hozta a sikert

Az utóbbi időszak legjobb pénzügyi eredményét érte el a Waberer's:, 11,2 millió eurós kamat- és adófizetés előtti negyedéves eredményt (EBIT) és 10,4 millió eurós nettó nyereséget könyvelhetett el a logisztikai és fuvarozási cég. Ráadásul, hosszú idő után először ebben a negyedévben fordult elő, hogy a Nemzetközi Fuvarozási Szegmens húzta fel az eredményeket.

A cikk olvasási ideje 4 perc

Erősen indította az évet a Waberer’s International, miután az első negyedévben EBIT eredménye közel két és félszeresére ugrott az árbevétel 11 százalékos növekedése mellett. A Csoport eredményének növekedéséhez legjobban a nemzetközi fuvarozási, valamint a biztosítási szegmens járult hozzá. A magyar tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat arra számít, hogy EBIT eredménye a tavalyi rekordot meghaladóan 33 millió euró fölött alakulhat 2023-ban.

A tavalyi erős alapokra építve rekorderedménnyel zárta 2023 első negyedévét a Waberer’s International. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele 2023. első negyedévében 11,2 százalékkal 176,7 millió euróra emelkedett.

Az árbevétel növekedéséhez legjobban a Nemzetközi Fuvarozási Szegmens (ITS) 16,9 százalékos bővülése járult hozzá, amit a Regionális Kontrakt Logisztika Szegmens (RCL) 3,6 százalékos és a Biztosítási Szegmens 1,4 százalékos növekedése követett.

Az ITS szegmens bővülését döntően az átlagos nettó árszint javulása okozta (amely az üzemanyag és útdíj árváltozását nem tartalmazza), míg az RCL szegmens növekedése a disztribúciós tevékenység magasabb bevételének köszönhető.

A Nemzetközi Fuvarozási Szegmensben rendkívül sikeres éves tenderszezont zárt a Waberer’s áprilisban, mely alátámasztja a magas minőségű, megbízható, ügyfélcentrikus szolgáltatások iránti igényt, és megalapozhatja az üzletág egész éves eredményes működését. A nemzetközi fuvarozási piacon is tapasztalható a romló makrogazdasági helyzet keresletcsökkentő hatása, ez azonban főként az eseti megbízások árazására van negatív hatással, mely a Csoport portfóliójában egyre kisebb súlyt képvisel.

A Regionális Kontrakt Logisztikai Szegmensben elsősorban az infláció által leginkább sújtott élelmiszeripari és FMCG termékek iránti fogyasztói keresletvisszaesés átgyűrűző hatása okozott kihívásokat, azonban a terület diverzifikáltságának köszönhetően a visszaesést kompenzálta a belföldi nagy beruházások logisztikai támogatásának bővülése, illetve az autóipari szektorba tartozó ügyfelek stabil megrendelésállománya.

A Waberer’s EBIT (kamatok és adózás előtti eredmény) eredménye közel két és félszeresére, 11,2 millió euróra bővült (+146,2%) az első negyedévben a bázis időszakhoz képest, míg EBIT marginja 2,9-ről 6,3 százalékra emelkedett. A Csoport EBIT eredményének növekedéséhez legjobban, 3,7 millió euróval a Nemzetközi Fuvarozási Szegmens járult hozzá, elősorban a magas minőségi elvárásokat támasztó multinacionális ügyfelek súlyának emelkedése, és a növekvő átlagos nettó díjszint miatt, míg az RCL szegmens rendszeres EBIT-je 0,3 millió euróval bővült.

A Biztosítási szegmens eredménye 2,7 millió euróval nőtt, nagyságrendileg egyharmad arányban a kedvezőbb kamat környezet miatti magasabb befektetési eredménynek, kétharmad arányban az alacsonyabb várható kár hányadnak köszönhetően*. A nettó eredmény 10,4 millió euró volt az első negyedévben (+507,5%), ami 8,7 millió eurós javulást jelent. A negyedévben a forint erősödésének hatására a Waberer’s 2,2 millió euró nemrealizált pénzügyi nyereséget könyvelt el.

Barna Zsolt, a Waberer’s International elnök-vezérigazgatója az eredményekkel kapcsolatban elmondta, hogy a jó első negyedéves számok megerősítik az idei terveket: a vállalat konzervatív tervezés mellett mérsékelt árbevétel-növekedéssel számol, miközben az egyszeri tételek nélkül számolt EBIT meg fogja haladni a tavalyi 33,3 millió eurós értéket, ami nem tartalmazza az áprilisban bejelentett egyik tehergépjármű-gyártó céggel kötött peren kívüli egyezség egyszeri pozitív pénzügyi hatását. Barna Zsolt az akvizíciós tervekkel kapcsolatban kifejtette, hogy 2023-ban lezárulhat az első regionális akvizíció a Regionális Kontrakt Logisztika Szegmensben (RCL), amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a Waberer’s valós regionális fókuszú, komplex logisztikai szolgáltatást biztosítson. Hozzátette, hogy emellett más, a stratégiába illeszkedő akvizíciós lehetőségeket is vizsgálnak.

Címke