Bíróság elé állították a kamionost, mert átöltözött a parkolóban

A cikk olvasási ideje 2 perc
|

24.11.2020

Egy teherautó-vezetőt bíróság elé állítottak Olaszországban, miután meztelenül látták a jármű előtt az egyik parkolóban. Egy ilyen vétség miatt még börtönbüntetést is kaphat.

Egy teherautó sofőrt bíróság elé állítottak a múlt héten Olaszországban, hogy felelősségre vonják nyilvános helyen való meztelenkedésért. Miközben az olasz Marche régióban, Fano és Pesaro közötti parkolóban pihenőidejét töltötte, a férfi éppen átöltözött, nem tudva, hogy „közönsége” van. Egy olasz nő felfigyelt a férfire, és azonnal jelentette az ügyet a rendőrségen. Mivel a nő nem lépett közvetlen kapcsolatba a kamionossal, a rendőrségnek nem tudott adatokat megadni.

Ennek ellenére a rendőrségnek a térfigyelő kamerák segítségével sikerült megtalálniuk a teherautót, majd beazonosították az 58 éves sofőrt. Az ügyet a pesaroi ügyészségre vitték, és a nyomozás befejezése után a sofőrt bíróság elé állították – írja a Corriere Adriatico olasz napilap.

A teherautó sofőrt ártatlannak találták. Ügyvédje bebizonyította, hogy „félreértés történt, és soha nem szándékozott senkit megbotránkoztatni”.

Az ügyfelemet fehérneműben látták lehúzott nadrágban, mert éppen a tengertől érkezett vissza és a nedves ruháit cserélte le”- magyarázta Olindo Dionisi, a férfi képviselője.

Jelenleg a nyilvános meztelenkedés már nem bűncselekmény Olaszországban, kivéve, ha azt kiskorúak jelenlétében követik el.

A nő egyedül volt, és más tanúja nem volt. Az eset nem kiskorúak által látogatott hely, például egy iskola közelében történt, ezért felmentésért folyamodtam. Végül az ügyfelem által elkövetett cselekmény adminisztratív szabálysértésnek minősült. Örülünk, hogy megoldódott azügy, ami súlyos következménnyel járhatott volna az ügyfelem számára. Ügyfelem egyszerűen átöltözött a parkolóban, és nem gondolta, hogy valaki nézi ”- jegyezte meg Onisi.

A fotó illusztráció, forrása: Antonio Mette Wikimedia Commons

Címke