TransInfo

Cseh tükör nyugatra – a nyugat-európai fuvarosok nem szívesen tartják be a kiküldetési rendelvény szabályait

A cikk olvasási ideje 3 perc

A nyugat-európai uniós országok fuvarosai nem veszik figyelembe a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó előírásokat, derült ki a csehek felméréséből. Az utóbbi hetekben ugyanis a cseh hatóságok ellenőrizték a külföldi tehergépjármű-vezetőket, hogy betartják-e a kiküldetés szabályait. Kiderült, hogy elsősorban a nyugati szállítók azok, akik nem veszik figyelembe az előírásokat. Idén április 1-jén a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó rendelkezéseket vezetett be, melyek a külföldi járművezetőkre vonatkoznak. Ezzel összhangban a gépjárművezetőnek rendelkeznie kell a kabinban a munkavégzését igazoló dokumentumokkal (a kiküldött munkavállaló és a munkáltató között kötött munkaszerződés vagy hasonló szerződés) cseh nyelven, valamint A1 tanúsítvánnyal. Októberben a fent említett szabályozás betartásával kapcsolatban a külföldi vezetők ellenőrzése megkezdődött.

A Lengyel Szállítmányozói Egyesület adatai szerint, melyet a CESMAD-tól, a cseh szállítmányozó csoporttól kaptak, egyelőre az ellenőrzések csak figyelmeztetéssel végződnek. A szükséges dokumentumok hiányában a cseh büntetésazonban akár 500 000 cseh korona is lehet (kb. 6 millió forint).

Az ellenőrzések eredményei

A cseh hatóságok eredményeiről a lengyel Szállítmányozói és Logisztikai Kamara (PISiL) adott ki tájékoztatást. A Cseh Köztársaság hatóságai megmutatták, hogy sok nyugat-európai szállító nem tesznek eleget a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv előírásainak – olvashatjuk a PISiL közleményében. Amint azt a kamara hangsúlyozta, a cseh kezdeményezés célja többek között az volt, hogy bizonyítani tudják, a nyugati országok a kiküldetés jelenlegi formájára vonatkozó rendelkezéseit nem tartják tiszteletben. Így életbeléptetésük nem a megfelelő út.

A hatályos jogszabályok eredménytelensége elsősorbanannak köszönhető, hogy nem tartják be azokat.

Undok tükör

A cseh eredmények azért is nagyon fontosak az egész európai fuvarozási szektor számára, mert tükröt állítanak a nyugat-európai szállítmányozók elé. A francia, német áruszállítás hónapok óta hangos a helyi fuvarosoktól, akik azt szeretnék, hogy a kiküldetési rendelvény, a heti pihenők szabályozása, a mobilitási csomagok betartatása révén biztosítsanak a kelet-európai vállalatok megfelelő munkakörülményeket a sofőrjeik számára. A kelet-európai fuvarosok azonban úgy érzik, hogy ezek a rendeletek nem humanitárius okokból fakadnak, hanem azért, hogy kiszorítság őket a piacról. A felmérés segít alátámasztani ezt az „érzést”, és megmutatni azt a kettős mércét, amit a franciák és németek használnak.

Fotó: Pixabay

Címke