Valami érdekes híre van? Szóljon nekünk!

A 2011-es “Hard Truck 2” játékra a játékosok a mai napig emlékeznek. Egyiküket annyira elvarázsolta a hosszú utak romantikája, hogy úgy döntött, teheraztó-vezető lesz a valóságban. 

Vagyim egy nem túl nagy városban született Észak-Oroszországban. Ma 35 évesen egy lengyel szállítmányozási cégnél dolgozik. A járművezető egy számítógépes játékoknak szentelt csoportban osztotta meg történetét a népszerű Vkontakte közösségi hálózaton. A járművezetői hivatásba akkor szeretett bele, amikor hosszú napokat töltött a számítógép előtt a „Hard Truck 2” teherautó-vezető-szimulátor előtt.

– Ebben a játékban érezhető az út, a hosszú vezetés és a kellemes magány – mondja Vagyim. – Sok járművezető az „Euro Truck Simulatorral” játszik, egyesek ezeken a játékokon tanultak meg tolatni a teherautóval. Azt gondolom, hogy kamionosnak lenni egy sajátos betegség – teszi hozzá a járművezető.

A szabadság virtuális érzése

Vagyim véleménye szerint a teherautós menetszimulátorok lehetővé teszik egyfajta sajátos szabadság, pihenés megélését attól a világtól, amely körülveszi az embert, és amely világ tele van a mindennapi dolgok tömegével. Bár beismeri, hogy a világ a játékban eltér a valóditól, és itt egyáltalán nem a hivatásos járművezetők munkastílusáról van szó.

– Dacára, hogy Európában tökéletes, „meleg” körülmények között dolgozom, nem könnyű. Minden pillanatban történik valami: gyors utak egyik cégtől a másikig, korlátozások a teherautók számára, hibák a navigációs berendezésben, nyelvi kommunikációs problémák. Hiszen nem mindenki beszél oroszul, lengyelül vagy angolul. Az életet megnehezíti a tachográf is, valamint az intenzív forgalom az utakon – mondja el a kamionos. 

A legrosszabbak a járművezető szerint a forgalom többi résztvevői. Különösen a személygépjárművek vezetői. A szüntelen figyelem szükségtelen stresszt okoz, ami kihatással van a hivatásos járművezető munkájának a minőségére. Hiszen a játékban jóval könnyebb – ha nem boldogulsz a feladattal, csak időt vesztesz. A valóságban -az életben vesztesz.

hozzászólások

comments0 megjegyzés
thumbnail
Ha szeretné beállítani az értesítéseket, lépjen be a profiljába