TransInfo

Fotó: Cheshire rendőrség

Emelik a britek a bírságokat: akár több 10 ezer font is lehet a bírság, ha a kamionon menekültet találnak

A cikk olvasási ideje 6 perc

A brit kormány már egy hónap múlva új bírságdíjakat akar bevezetni az illegális bevándorlók szállításáért. A bírság akár ötszörösére növekedhet minden egyes bevándorló után! Sőt, gyakorlatilag elkerülhetetlen lesz.

 

Múlt héten a brit Belügyminisztérium (Home Office) közzétett egy dokumentumot, amelyben javasolja a büntetések rendszerének reformját az illegális bevándorlók szállításának ügyében – az úgynevezett Polgári Bírságok rendszerét az Illegális Bevándorlók vonatkozásában (Clandestine Entrants Civil Penalty Scheme).

„A kormányt nyugtalanítja, hogy a rendszer hatástalan, mivel a járművezetők nem tesznek meg minden szükséges lépést a járművek biztosítása érdekében, és az illegális bevándorlók még mindig kihasználják ezeket az útvonalakat, hogy Nagy-Britanniába jussanak” – így szól a dokumentum.

A Belügyminisztérium által hozott statisztikákból az derül ki, hogy a 2020/21-es pénzügyi évben 3.145 esetben találtak illegális bevándorlókat a tehergépjárművekben, és mindezt a járvány miatti kisebb forgalom mellett. Következő évben a bevándorlók csempészésével kapcsolatos incidensek száma 3.838-ra nőtt.

Nőnek a bírságok

A brit minisztérium súlyosabb büntetéseket ígér a bevándorlók szállításáért.

„Megnöveljük a potyautasok után járó büntetéseket 2.000 fontról 10.000 fontra bevándorlónként. A büntetések 20 éve nem változtak. Visszahozzuk az elriasztási elemet a rendszerbe” – írta a Twitteren Robert Jenrick, belügyminiszter.

A bevándorlónkénti 10.000 font lesz a maximális bírság. Az első csempészési esetért az elmúlt öt évben 6.000 font bírság járna a felelős személynek (bevándorlónként). Minden további incidens 10.000 fontot fog jelenteni minden csempészett személyért. A maximális teljes összeg bevándorlónként (vagyis a maximális bírság a felelősöknek és a jármű biztosításának elmaradása) 4.000 fonttal emelkedik 12.000 fontra az első vétségért és 20.000 fontra minden további esetében.

Ehhez jönnek még a büntetések a jármű nem megfelelő biztosításáért. Ez ennek megfelelően 1.500 font lesz az első esetért az elmúlt 5 évben, 3.000 a másodikért, és 6.000 a harmadikért és minden továbbiért. Ha az összevont büntetésről van szó, úgy az 3.000, 6.000 és 12.000 font lesz.

Kivétel a büntetés alól

Bár a büntetés nagysága sok tényezőtől fog függeni, a legtöbb esetben nem lehet majd őket elkerülni. És ami különösen fontos a fuvarozók számára – azok sem kerülik el őket, akik megfelelően biztosították a járműveiket, és még csak nem is tudnak róla, hogy potyautasuk van.

„Az egyetlen felmentő körülmény (a büntetés alól – a szerk.) a jármű biztosítása alól a kényszer, azaz hogyha valakit kényszerítettek a bírság kiszabásához vezető tevékenység végzésére” – szól a dokumentum.

Szerencsére van kedvezmény

Igaz, bár a legtöbb esetben a bírságot nem lehet megúszni, ha bizonyítani tudják, hogy a teherautó biztosításra került, és minden szükséges lépést megtettek (köztük a pótkocsi jogosulatlan felnyitási kísérletének bejelentését), akkor a büntetés mérsékelhető.

Kedvezmények a bírságból elérhetők többek között akkor, ha a felelős személy tagja a Polgári Büntetések Akreditációs Rendszerének (Civil Penalty Accreditation Scheme). Ez 50% kedvezményt ad a bírságból. Újabb 50% csökkentés lesz lehetséges, ha a felelős személy járművezető, vagy más személy, aki jelen van a jármű Szigetekre való behajtásakor (amennyiben megfelelően gondoskodtak a teherautó biztosításáról), és további 50% a kezdeti összegből, melyet az útvonal megtételekor nem jelenlévő személyekre szabtak ki, ha természetesen minden biztosítási követelménynek eleget tettek.

Hasonló kedvezményeket terveznek a nem megfelelő biztosításért járó büntetések esetében is.

Lehetséges tehát, hogy az együttesen két feltételt teljesítő járművezetők megúszhatják az egyéni bírságot a bevándorlók csempészéséért. Ami nem jelenti azt, hogy a fuvarozónak nem kell majd fizetnie a nem megfelelően biztosított járműért. Az is megeshet, hogy a fuvarozó megússza a bírságot, az pedig a járművezetőre hull. Mire a minisztérium tervezete jóváhagyásra kerül, minden bizonnyal bemutatásra kerülnek a pontosabb útmutatások is az ügyben.

A büntetések kiszámításakor újabb tényező lesz a felelős személyek bevétele az elmúlt három hónapban a csempészés esete előtt. A büntetés nagysága nem lépheti túl a három havi átlagbevételt. A bírság kiszabásakor az államtitkár figyelembe veszi az adott személy pénzügyi helyzetét és kiadásait.

Tervezett kedvezmények a bírságból a vállalkozók számára

Vállalkozás mérete Éves forgalom vagy éves mérlegfőösszeg Foglalkoztatott személyek száma Tervezett kedvezmény a (kedvezmények utáni) bírságból
Mikro Kevesebb, vagy egyenlő 2 millió euróval, vagy 2 millió euró Kevesebb, mint 10 személy 75%
Kis Kevesebb, vagy egyenlő 10 millió euróval, vagy 10 millió euró Kevesebb, mint 50 személy 50%
Közép Kevesebb, vagy egyenlő 50 millió euróval, vagy 43 millió euró Kevesebb, mint 250 személy 25%

Forrás: Polgári Büntetések Rendszere az Illegális Bevándorlókkal kapcsolatban/Home Office

A Belügyminisztérium társfelelőssé teszi a járművezetőt és a jármű tulajdonosát vagy bérlőjét, még ha nem is tudtak az illegális bevándorlók csempészéséről. Még ha a tulajdonos vagy a bérlő nem is kap egyéni bírságot, felelni fog a járművezetőnek kiszabott bírság megfizetéséért.

A tervezet szerzői azzal számolnak, hogy a brit parlament nem teljes egy hónap múlva elfogadja a dokumentumot, és az hatályba lép febriár 13-án.

Az ágazat fel van háborodva

A brit logisztikai szektor képviselői nincsenek elragadtatva a hatalom legújabb ötletétől. Chris Yarsley, senior policy manager a Logistics UK-nál azt állítja, hogy a megemelt büntetések az illegális bevándorlók szállításáért „elriaszthatják az EU vállalkozóit a Nagy-Britanniába vezető úttól”.

A szervezet számít a kormány együttműködésére az ágazat képviselőivel, mivel a brit ellátási láncok erőteljesen függhetnek az Unióval való kereskedelemtől, és bármilyen zavar ezen a területen erőteljesen nyomot hagy az áruk áramlására a Szigetekre.

Yarsley úgy látja, hogy a bírságok ilyen jelentős emelése nem küzdi le az illegális bevándorlás problémáját, mivel a járművezetők és a fuvarozók maguk is a csempészek áldozatai. Ezen felül azt állítja, hogy a bírság kiszabása olyan fuvarozókra, akik megtettek minden lehetséges lépést, hogy minimalizálják a kockázatát annak, hogy illegális bevándorlók kerüljenek a járműbe, „nem bölcs dolog”. Kiemeli, hogy a fuvarozóknak és a járművezetőknek az ellátási láncok védelmével kell foglalkoznia, nem pedig kisegíteni a bevándorlási tiszteket, és nem kellene, hogy ők viseljék ez utóbbiak hibáinak a következményeit.

 

Címke